kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Regisztrált álláskereső? Van érettségije és kulturális érdeklődésű?

Rekord számú kulturális közfoglalkoztatottra jelentették be igényüket a partnerszervezetek a negyedik kulturális közfoglalkoztatási program előregisztrációja során - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.

images

A közlemény szerint a kulturális közfoglalkoztatási program most zárult, előzetes partneri regisztrációjában 2098 település 4548 szervezete összesen 13 076 főt tudna közösségi munkásként, illetve koordinátorként foglalkoztatni a 2016. március 1-jén induló, egy éven át tartó programban.

A kulturális közfoglalkoztatási program első, mintaprogramként támogatott kezdeményezése 2013 novemberétől 2014. április 30-ig tartott, a második ütem pedig 2014. szeptember 1. és 2015. február 28. között valósult meg. A jelenleg zajló, harmadik ütem 2015. március 1-jén indult, és 2016. február 29-ig tart. Az utóbbi kettőt már országos közfoglalkoztatási programként támogatta a Belügyminisztérium.

A program tervezett folytatása érdekében a Nemzeti Művelődési Intézet az előző évek gyakorlatát követve november 1. és 15. között előzetes regisztrációt végzett a lehetséges partnerek körében, hogy felmérje: a szervezetek milyen létszámkerettel kívánnak bekapcsolódni a programba.

A beérkezett adatok a kezdeményezés növekvő népszerűségét mutatják. A mintaprogramban 1895, a második ütemben 2162; a jelenleg zajló programban 3209 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, a következő ütembe pedig immár 4548 partnerszervezet kíván bekapcsolódni, minden eddiginél több kulturális közfoglalkoztatottra jelentve be igényt - közölte az államtitkárság.

A programban olyan, legalább érettségivel rendelkező, regisztrált álláskeresők vehetnek részt, akik a kultúra és közművelődés területe iránt érdeklődnek. A közfoglalkoztatottakat fogadó partnerszervezetek települési önkormányzatok, kulturális és közművelődési intézmények, valamint a civil és egyházi szervezetek.

Cél, hogy a kulturális közfoglalkoztatottak tevékenységükkel hozzájáruljanak a települési értékek feltárásához, a helyi rendezvények megvalósításához, a helytörténeti gyűjtemények bővítéséhez, a közösségi élet újraszervezéséhez, valamint a kulturális alapellátás új módszerekkel, tevékenységekkel való bővítéséhez.

A programból kikerülők 22 százaléka visszatért az elsődleges munkaerőpiacra, ami kiemelkedően jó arány - áll a kulturális államtitkárság közleményében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk