kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Rejtett gazdaságba kényszerít minket a válság

Szakemberek szerint az elmúlt években lazult az adófizetési fegyelem, és egyre többen kényszerülnek az állam előtt rejtve maradó világba a gazdasági válság miatt. Virul a minimálbéres adócsalás, 4600 milliárd forint mozoghat a feketegazdaságban - írja a Magyar Nemzet.

Szabó Péter, a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: míg 2002-ben megközelítőleg 2600 milliárd forint mozgott a rejtett gazdaságban, napjainkban 4600 milliárd forint. A szakember szerint a feketegazdaság felduzzadása a gazdasági válságra vezethető vissza.

A folyamatok a munkaerőpiacra is kihatottak és virul a minimálbéres adócsalás - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő. Az adóhivatal volt elnökhelyettese szerint irreális, hogy 1,2 millió ember dolgozik minimálbéréért vagy annál kevesebb összegért, pedig az adóbevallásokban ez szerepel.
Vámosi-Nagy Szabolcs ugyanakkor egyetért azokkal a becslésekkel, amelyek félmillióra teszik a feketemunkások számát.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek