kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Rekordszámú résztvevő a MOL-csoport egyetemistáknak szóló nemzetközi versenyén

A világ minden tájáról jelentkeztek egyetemisták a MOL-csoport hetedik alkalommal meghirdetett Freshhh olaj- és gázipari versenyére, amelyen idén rekordszámú - mintegy 2600 - résztvevő indult 887 csapatban. A vetélkedő célja, hogy a MOL megtalálja, magához vonzza és fejlessze a fiatal tehetségeket. A 2013-as versenyt a skóciai Heriot Watt University DDR nevű csapata nyerte.

images

2007-es indulása óta közel 70 ország 10 000 diákja vett részt a Freshhh versenyeken. Az értékes díjakon felül a legtehetségesebb diákoknak kiváló munkalehetőségeket kínál a MOL-csoport.

Az eredményhirdetés után Hernádi Zsolt, MOL-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta:

"A Growww frissdiplomás program, a PIMS Akadémia posztgraduális program, és nem utolsósorban a Freshhh verseny célja, hogy a MOL-csoporthoz vonzza a tehetségeket, akik itt továbbfejleszthetik képességeiket, és ezáltal a vállalatcsoport egyik legerősebb pillérét alkothatják a jövőben. Mivel a kreativitást, a friss ötleteket és az új szemléletmódot szívesen fogadja a MOL-csoport, azok a fiatalok, akik ezekkel a képességekkel érkeznek a vállalthoz, hozzájárulhatnak a vállalatcsoport növekedéséhez."

A versenyről röviden

A háromfordulós verseny első két szakaszában a csapatoknak interneten kellett összemérni a tudásukat. Először a MOL-csoport által megalkotott online játékban iparági és stratégiai feladatokat kellett megoldaniuk, ahonnan a legjobb 40 csapat jutott tovább a következő fordulóba. Ebben a stratégiai szimuláció szakaszban egy virtuális töltőállomást működtetése volt a feladat. A forduló lényege, hogy részletes piacelemzést követően kellett jó döntéseket hozni a benzinkút sikeres működése érdekében. A 10 legjobb csapat innen került a budapesti döntőbe, ahol a MOL szakembereiből álló zsűri előtt kellett különböző feladatokat megoldaniuk.

Egy osztrák, egy brit, három horvát, egy román, egy szlovák, egy szerb és két magyar csapat jutott a döntőbe, ahol a nemzetközi zsűri döntése alapján a skóciai Heriot Watt University DDR nevű csapata nyerte a 9000 eurós fődíjat. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Andrássy Gyula Egyetem diákjaiból álló 3 Tage Wach nevű csapat másodikként 6000 euró, illetve a romániai Babes-Bolyai Egyetemről érkezett Lotus csapat harmadikként 3000 euró díjban részesült. A döntőbe bejutott további 7 csapat tagjai pedig tableteket kaptak ajándékba. Mindezeken felül a döntőbe jutott versenyzők nagy valószínűséggel a több mint 40 országban remek munkalehetőségeket kínáló MOL-csoportban szeretnék megkezdeni karrierjüket, amihez remek ajánló a vetélkedőn elért jó eredményük.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk