kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Rektort választ Debrecen: rotáció helyett pályázat

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium december 28-án kiírta a pályázatot a Debreceni Egyetem vezetői posztjára. Több rektor előtt is nyitva áll a lehetőség a vezetői szék betöltésére - írja a Hajdú Online alapján az Edupress.

2006-ban szenátusi határozatban rögzítette az egyetem, hogy a vezetői posztjára a nagy egyetemi egységek egymást követően, rotációs elv szerint jelölhetnek vezetőt, a szenátus pedig ennek megfelelően választ rektort. Az agrárcentrum vezetője, Nagy János, majd az orvoscentrumé, Fésüs László után most Fábián István, a TEK vezetőjének jelölésére lehetett számítani. Ám a rendelkezést hatályon kívül helyezte a szenátus 2009. november 12-ei ülésén.

A Hajdú Online információi szerint a TEK-tanács a szenátusi ülés előtt megfogalmazta álláspontját, amelyben többségi szavazattal azt javasolták, a következő vezetői ciklusra még maradjon az akkor még érvényben lévő szabályozás, a rotációs elv, és csak a továbbiakban válasszanak szabad pályázat útján egyetemi vezetőt.

A haon.hu szerint azonban Fésüs László jelenlegi rektor ebben a kérdésben nem szavaztatta meg a szenátust, helyette a 2006-ban hozott határozat eltörlését illetően kérte a szenátus döntését. A szavazás eredményeként a határozatot visszavonták.

Fésüs László jelenlegi rektor a felsőoktatási törvény tavalyi módosítása - amely lehetővé tette a 65 év kor felett is a rektori tisztség betöltését az intézményi szenátus 2/3-os támogatása esetén - szerint idén ismét pályázhat a rektori címre.

Haon.hu/Edupress
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk