kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Rendezni akarják a közszféra ötéves bérelmaradását

További létszámleépítést a felsőoktatás már nem tud elviselni, és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) kiemelten fontosnak tartja, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a jövő évi költségvetésről, a közszféra ötéves bérelmaradásának rendezéséről - közölte a szakszervezetének elnöke.

images

Tőrös Szilárd közleményében kifejtette: 2012-ben a felsőoktatási intézmények finanszírozása ismét csökkent, egyes intézményekben oktatói-kutatói és nem oktatói munkakörökben csoportos létszámcsökkentés is volt, ezáltal feladataik jelentősen megnövekedtek. További létszámleépítést a felsőoktatás már nem tud elviselni - szögezte le, hozzátéve: szolidárisak az elbocsátottakkal.

Kiemelte: a felsőoktatás minőségi színvonalának megtartása emberfeletti energiát követel az egyre méltatlanabb körülmények között tovább dolgozó oktatóktól, kutatóktól és az oktatást közvetlenül segítő közalkalmazottaktól.

Az állásfoglalást jegyző elnök kitér arra is, hogy az elmúlt évben folytatódott a már négy éve tartó reálbércsökkenés a közszféra minden területén. A közalkalmazotti bértarifák 2008 óta nem változtak, és 2010-ben véglegesen megszűnt a 13. havi illetmény. A bértábla változatlansága nem csupán jelentős reálbércsökkenést okoz, hanem azt az elfogadhatatlan helyzetet hozta, hogy a 140 besorolási garantált illetménykategóriának majdnem a fele minimálbér vagy garantált bérminimum.

Mint írta, továbbra is a leghatározottabban igénylik a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács összehívását az államilag finanszírozott hallgatói létszám, a jelentkezők szakcsoportok, valamint intézmények közötti elosztása, illetőleg a felsőoktatási fejlesztési pólusok kialakítása ügyében.

Az FDSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a közszolgálati érdekegyeztető fórumokon mihamarabb kezdődjenek érdemi tárgyalások a 2013-as költségvetésről, ennek keretében a közszféra ötéves bérelmaradásának rendezéséről - írta, hozzátéve: követelik, hogy az összes érintett részvételével kezdődjenek érdemi szakmai konzultációk a magyar közoktatási, szakoktatási és felsőoktatási rendszer átfogó rendezését biztosító további jogszabályokról és a megfelelő szintű szükséges állami támogatásáról.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk