kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Rétvári: Javul a diákok idegennyelv-tudása

A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, a kerettantervek nyelvtanításra fordítható óraszámai pedig meghaladják az európai átlag óraszámot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a független Kész Zoltán írásbeli kérdésére.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az idei érettségi időszakban 54 847 tanuló középszintű, 10 208 tanuló pedig emelt szintű érettségi vizsgát tett angol nyelvből. Az emelt szintű érettségire jelentkező tanulói létszámadatok 2010-től jelentős emelkedést mutatnak - jegyezte meg az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az Erasmus+ program keretében 2016-ban 340 oktatási és képzési területen megvalósuló projekt nyert támogatást Magyarországon. Az uniós program koordinálását végző Tempus Közalapítvány adatai szerint, az oktatási intézmények több mint 29 millió eurót (8,7 milliárd forintot) fordíthatnak ezeknek az együttműködéseknek a megvalósítására. Ez közel 14 ezer ember nemzetközi tapasztalatszerzését, az idegen nyelvi kompetenciák megerősítését teszi lehetővé a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőtt tanulás területén.

Jövőre a program költségvetésében 15 százalékos növekedés várható, ami a pályázatok számának további emelkedésében is megmutatkozik majd - jelezte, hozzátéve: az Erasmus+ a legjelentősebb, nemzetközi együttműködéseket támogató európai uniós program, amely az oktatás minden szintjén kínál nemzetközi együttműködési lehetőségeket.

2016-ban csaknem 8000 magyar diák és hallgató mellett 5300 pedagógus, oktató és oktatási szakértő, valamint 670 intézményi munkatárs és diákokkal utazó kísérő vehet részt a programban.

A kormány célja, hogy a nyelvtanulást a táborozási programokon keresztül a diákok részére a szünidőben is biztosítani tudja.

A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, ennek ellenére a nyelvek tanításának folyamatos módszertani megújítását fontosnak és támogatandónak tartják - hangsúlyozta Rétvári Bence, aki kitért arra is: az első nyelvoktatás legkésőbb az általános iskola 4. évfolyamán elkezdődik.

Amennyiben az 1-3. évfolyam idegennyelv-oktatásában képzett pedagógus alkalmazása megoldható, és az iskola pedagógiai programja erre lehetőséget ad, az első idegen nyelv oktatása ezen évfolyamokon is megkezdhető. Az első idegen nyelv megválasztásakor - amely az angol és német lehet - biztosítani kell, hogy azt a tanulók a felsőbb évfolyamokon is folyamatosan tanulhassák.

A második idegen nyelv oktatása a 7. évfolyamon kezdődhet. A középiskolákban biztosítani kell a megkezdett első idegen nyelv folytatólagos oktatását - és az érettségi idejére annak legalább B2 szintű elsajátítását.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk