kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Rogán: Januártól csökken a középosztály adóterhelése

Támogatja a Fidesz-frakció a múlt héten bejelentett adóváltozásokat, mert azok jelentős adócsökkentéseket tartalmaznak - mondta a képviselőcsoport hétfői ülése után Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: 2013. január 1-jétől csökken a magyar középosztály adóterhelése, és csak azok fognak több adót fizetni, akik többet keresnek havi egymillió forintnál. A Fidesz szerint ők képesek több terhet vállalni az államadósság-csökkentés érdekében - tette hozzá.

Rogán Antal szerint csaknem egymillió embert érint, hogy négy százalékkal csökken a középosztály adóterhe, ami e társadalmi réteg erősödését is jelenti majd.

A félszuperbruttó teljes kivezetésével 2013-tól egy egyszerű és arányos adókulcs működik majd Magyarországon, ami az adóbevallások egyszerűsödésével is jár - összegezte.

Emellett a kormány adótörvény-javaslata több olyan intézkedést is tartalmaz - folytatta -, amely szintén egyszerűsítést jelent. Példaként említette az illetékfizetés tervezett új rendjét, amellyel az örökösödési illetékek esetében az eddigi 18 helyett két kulcs lesz, és a fiatalok lakásszerzési illetéke is jelentősen csökken a 15 millió forintnál kisebb értékű lakásoknál.

A Fidesz képviselőcsoportja fontosnak tartja azt is, hogy a munkahelyi étkeztetés kiemelt támogatást kap - jegyezte meg a frakcióvezető.

Véleménye szerint 2013-ban és 2014-ben is a legfontosabb kormányzati célok között kell szerepelnie az adóbürokrácia egyszerűsítésének.

Rogán Antal reagált az ellenzéki felvetésekre is, amelyekkel kapcsolatban azt mondta, a leghatározottabban visszautasítják, hogy "az ellenzéki pártok vissza akarnak térni egy megbukott adórendszerhez, és jelentősen emelnék a magyar családok adóterhét". Ha a kormánytöbbség elfogadná például az LMP javaslatát, a családoknak 25, illetve 45 százalékos adóterhet kellene kifizetniük - közölte, hozzátéve, szerinte e mögött az áll, hogy a családok adóterhelését emelnék meg azért, hogy a bankokét csökkenthessék.

A Fidesznek ezzel szemben az az álláspontja, hogy az államadósság visszafizetését továbbra is a bankadóból és a multinacionális vállalatokat terhelő adókból kell megoldani - jelezte a politikus.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk