kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

"Röghöz kötnék" a diplomásokat

Egy orvos képzése 10 millióba, és egy "átlagos”"alapszakos hallgató kitaníttatása is több százezer, közel egymillió forintba kerül az államnak. Ezért nem tetszik a döntéshozóknak, hogy sokan külföldön vállalnak munkát, itthon pedig nincs elegendő szakember.

A külföldön élő és dolgozó magyar diplomások közel fele nem akarja végleg elhagyni a hazáját. Az elvándorlás legfőbb oka az elismertebb szakmai pályafutás lehetősége és a jóval magasabb fizetés - derítette ki az MTA és a Forsense Kft. kutatása.
Úgy tűnik, a legtöbben megtalálják számításukat külföldön: minden szempontból elégedettebbek a jelenlegi munkahelyükkel, mint az itthonival. Az eredményeik alapján a kutatók arra következtettek, hogy a fizetések emelésével lehetne a leginkább Magyarországon tartani a képzett emberfőket. Az MTA értékelése szerint azonban az efféle migráció soha nem szűnik meg teljesen, a cél csak a folyamat kordában tartása lehet.

Itthon tartanák a fiatalokat

Demján Sándor a jövőben arra kötelezné az alapítványának ösztöndíjasait, hogy tanulmányaik befejeztével ne külföldön, hanem itthon keressenek állást. Szerinte ugyanis egy társadalom alapja a gazdaság, ami Magyarországon nem áll az oktatás középpontjában. A vállalkozó eddig nagyjából 1,5 milliárd forinttal támogatta a felsőoktatásban tanuló tehetséges, ám rászoruló hallgatókat, az idén is négyszáz hallgató részesül tíz hónapon keresztül havi húszezer forintos adómentes ösztöndíjban -szemlézte a Duna TV-nek nyilatkozó Demján szavait az Edupress.

Az ösztöndíjat eddig bárki megkaphatta, Demján a jövőben sem kíván ezen változtatni, azonban szeretné elérni, hogy a támogatott tehetséges fiatalok a magyar gazdaság hasznára váljanak. "Azt szeretnénk bevezetni, hogy az alapítvány ösztöndíjában részesülő hallgatók írjanak alá egy váltót, amely biztosítja, hogy az egyetem elvégzése után az első hét évből ötöt Magyarországon dolgoznak. Amennyiben a hallgatók mégsem tesznek eleget a szerződésben foglaltaknak, a támogatást vissza kell fizetniük az alapítványnak, amiből újabb szegény gyerekek tanulhatnak majd" - ismertette a tervezett szigorításokat Demján.

A "hűségnyilatkozat" nemcsak az alapítványok által támogatott diákokra vonatkozhat: 2010 őszétől már új rendszerben indul a rezidensképzés Magyarországon, a kezdő orvosnak szerződésben kell vállalnia, hogy szakorvosi kinevezése után még négy évig itthon marad. Ennek alapján nemcsak külföldi munkát nem vállalhatnak, de hazai magánklinikán sem dolgozhatnak, csak állami, közfinanszírozott kórházban. Ha az orvosjelölt mégis megszegné ezt a szerződést, akkor a rezidensképzésre díját - azaz az állami támogatást - vissza kell fizetnie.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Éger István szerint az orvosok bérfelzárkóztatására lenne szükség, ehelyett viszont megpróbálják "röghöz kötni" a fiatal orvosokat. Ez garantáltan tömeges külföldi elvándorláshoz vezetne - mondta a kamara ülésén. A MOK javaslata szerint egy kezdő szakorvos fizetése 340-360 ezer forintnak kellene lennie - írta az MTI. Egy rezidens - ügyelettel együtt - mindössze 110-120 ezer forintos bért kap, ha pedig öt év után szakorvossá lesz, dolgozhat 129 ezer forint bruttóért.

Kényszerből mennek el?

A pécsi orvostanhallgatók között közelmúltban készített felmérésből kiderül: ha a kezdő orvos bére havi nettó 200 ezer, a szakorvosi fizetés pedig 400 ezer forint lenne, a hallgatók fele sem kívánkozna külföldre, a további 30 százalék is csak 1-2 évre, tapasztalatszerzésre indulna el.

"Hazát az orvosnak, orvost a hazának" szlogennel rendeztek novemberben tüntetést a szakorvosjelöltek és fiatal orvosok Budapesten. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a demonstráció előtt az MTI-nek elmondta: arra szeretnék felhívni a társadalom figyelmét, hogy a fiatal orvosok "nyomasztó helyzetben" vannak, másod- és harmadállást kénytelenek vállalni, ennek pedig a "betegek isszák meg a levét."

A medikusok és a fiatal orvosok nemcsak a jövőjüket nem látják, hanem a jelenüket sem. Az anyagi és munkakörülményei nem teszik lehetővé az egzisztenciateremtést, a szakmai fejlődést és a minőségi munkavégzést - tette hozzá az elnök. "Az, hogy milyen lesz a jövő egészségügye hazánkban, rajtunk múlik. Szeretnénk olyan egészségügyben dolgozni, amely a betegeknek biztonságot ad, elérhető és megbízható. Megvan bennünk az elkötelezettség, az elszántság és a tenni akarás, várjuk a társadalom jelzését, hogy szüksége van ránk. Fogjunk össze, hogy itthon gyógyíthassunk" - mondta.

Az ezernél is több fehér köpenyt viselő fiatal orvos, illetve a fővárosi, a szegedi, a debreceni és a pécsi orvoskar hallgatói a demonstrációt egy performansszal zárták: Magyarországot, és az ország dobogó szívét formázták meg.

Nem csak az orvosokat érintheti

A magánszféra cégei - főként a multik - már az egyetem, főiskola elvégzése előtt lecsapnak a legtehetségesebb diákokra. Némelyik gyakornoki munkát, mások ösztöndíjat kínálnak nekik. Ez a támogatás persze általában nincs ingyen: a tanulmányi szerződésben kikötik, hogy a végzett fiatalnak néhány évre kötelezően náluk kell elhelyezkednie. Ha azonban mégis másképp alakul a frissdiplomás élete, akkor értelemszerűen vissza kell fizetnie az összeget.

Alkotmányos jog a külföldi munka

A külföldön dolgozókról nem készít sem a Külügyminisztérium, sem a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal semmilyen statisztikát. "Az Európai Unióban mindenkinek joga van oda menni és ott dolgozni, ahol neki tetszik. A személyiségi jogokat sértené, ha nyilvántartást vezetnénk róluk. Persze a fogadó országok adóhivatalainál, belügyminisztériumainál jelentkezniük kell, ám ez sem egységes" - magyarázta az adatok hiányát Kovács Géza, az FSZH nemzetközi és migrációs főosztályának vezetője.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek