Megjelent: 18 éve

Rónai Egon marad a Budapest Rádió ügyvezetője

Rónai Egon ügyvezető igazgatói kinevezését újabb öt évvel hosszabbította meg a Budapest Rádió tulajdonosi testülete.

Az elmúlt egy év valamint az idén januári műsorstruktúra- és arculatváltás, a rádió helyzetének stabilizálása Rónai Egon nevéhez fűződik. A cég tulajdonosai ezért úgy döntöttek, hogy további bizalmat szavaznak az ügyvezető igazgatónak és szerződését 5 évvel, 2010. december 31-ig meghosszabbítják.

Mint ismert, Rónai Egon lett 2005. júniustól a két rádióállomást működtető Budapest Rádió ügyvezető igazgatója.

Rónai korábban a Danubius Rádiónál volt műsorvezető, majd 3 évig zenei igazgató. Később résztulajdonosa, valamint ezzel párhuzamosan program- és hírigazgatója lett a rádiónak. 2001-től a Rádio Bridge, majd 2003-tól a Budapest Rádió munkatársa, és alapító tagja a 2000 őszén indult Sport TV-nek. A Budapest és az Infórum Rádió új vezetője egyúttal a korábban betöltött programigazgatói munkakört is megtartotta.

Rónai Egon célja, hogy a Budapest Rádió a főváros egyik vezető adója legyen. Ennek a folyamatnak a része az új sztárok szerződtetése is Nacsa Olivér, Ganxsta Zolee és Hajdú Péter személyében.

Menedzsment Fórum

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek