Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Segítenek betörni az EU-n kívüli piacokra

Egyedülálló lehetőséget kínál a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) számára az Európai Unión (EU) kívüli piacokra való eljutásban a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH)Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója kedden Debrecenben, a kereskedelmi és iparkamarában rendezett fórumon.

Kerekes György elmondta: tevékenységüknek köszönhetően a hazai kkv-k termékei és szolgáltatásai eljuthatnak olyan, az Európai Unión kívüli országokba, mint Oroszország, Kína, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Törökország, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Jordánia.

Jelenleg 830 magyar céggel állnak kapcsolatban, június végére ezt a számot szeretnék 1500-ra növelni, ami a stabil exportőr kkv-k fele - tette hozzá a szakember.

Hosszú távú céljuknak nevezte, hogy a magyar exportnak az EU-n kívüli országokba irányuló arányát 24 százalékról 31 százalékra növeljék. Az MNKH ezért segíti, támogatja azokat a versenyképes cégeket, amelyek keresik az új exportlehetőségeket illetve nem rendelkeznek a külpiacra lépéshez szükséges ismeretekkel, szakemberekkel, külpiaci kapcsolatokkal.

A nemzeti kereskedőház partnerei számára komplex szolgáltatást nyújt: az exportlehetőségek feltárásával, biztosításával, illetve közvetítéssel - az ajánlattól egészen a leszállításig - támogatja a magyar vállalkozásokat, de a nemzetközi fejlesztési pályázatok becsatornázásában és a külkereskedelmi ügyletek teljes körű lebonyolításában is segítséget nyújt - ismertette a részleteket Kerekes György cégük országos roadshow-jának debreceni állomásán.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy nyolc országban vannak jelen ügynöki tevékenységükkel. Azt tapasztalják, hogy rendkívül nagy az érdeklődés elsősorban a jó minőségű fogyasztási cikkek - magyar élelmiszerek, gyógyszerek, táplálék-kiegészítők -, valamint a mérnöki szolgáltatások iránt az építészet, a környezetvédelem, az energetika és vegyipar terén.

Kerekes György külön kiemelte Törökországot, ahová tavaly 40 százalékkal, 1,3 milliárdról 1,8 milliárd dollárra nőtt az export.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk