Megjelent: 18 éve

Sikeres a GM korkedvezményes nyugdíjazási terve

A Jászplasztik hárommilliárd forint értékű beruházással épült üzeme a parkban működő egyik cégóriás, a svéd Electrolux beszállító cége lesz, míg az osztrák cég színező termékeket gyárt majd a 700 millió forintos befektetéssel létrehozott gyárában - mondta a Nyíregyházi Ipari Park Kft. vezetője. Kiemelte: ezzel tizenháromra nő a 100 hektáros területen már működő cégek száma, amelyek a két új üzemmel együtt közel ötezer dolgozót foglalkoztatnak majd. Diczkó József elmondta: a nyírségi ipari parkban jelenleg mindössze 7,2 hektár beépíthető szabad terület található, ezért megkezdték a terület újabb 100 hektárral történő bővítését. Plusz 50 hektár még a nyáron Még a nyáron szeretnék az első ötven hektárt biztosítani, a második félévben pedig meg is kezdik annak közművesítését. A termelői infrastruktúra kiépítésére egy projektcéget hoztak létre, amelynek az ipari park kft. mellett egy fővárosi vállalkozás - nevét csak később hozzák nyilvánosságra - a másik társtulajdonosa. A költségeket a projektcég finanszírozza majd és értékesíti a közművesített területet a további ipari befektetőknek. Eddig 60 milliárd forintnyi beruházás valósult meg Az eladott területen 2005 végéig 60 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, s az új munkahelyek létrehozásával 4,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi mutató a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen - tette hozzá Diczkó József. MTI/Menedzsment Fórum

Miután 2005-ben a világ legnagyobb autógyára soha nem látott, 10,6 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el, a menedzsment a költségek lefaragásának érdekében az idei év elején kidolgozott egy korkedvezményes nyugdíjazási tervet. Ennek lényege, hogy az alkalmazottak - az amerikai nyugdíjrendszer sajátosságait is figyelembe véve - személyenként 35 és 140 ezer dollár közötti összeget kapva hagyhatták ott állásukat. Az órabérben dolgozó munkások 30 éves vagy azt meghaladó szolgálat esetén például a teljes nyugdíjjárulék mellett 35 ezer dolláros egyszeri juttatást kapnak, míg a maximális összeget a felszámolás alá került üzemek alkalmazottai kapják meg.

Ez a rendszer azután léphetett életbe, hogy sikerült megállapodnia a vállalatnak az egyik legnagyobb autóipari szakszervezettel, a United Auto Workers-szel (UAW). Kedden, amikor John Buttermore, a GM alelnöke találkozott a UAW képviselőivel, elmondták, hogy több mint 20 ezer munkás élt már a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével és a június végi határidőig ez a szám valószínűleg eléri majd a 30 ezret is. Buttermore elmondása szerint az alkalmazottaktól nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak, ráadásul az akció a vállalat szempontjából is meghozta a várt sikert a költségek csökkentése terén.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek