kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Sikeres a HR szak a Pécsi Tudományegyetemen

Az új felsőoktatási rendszerben a 2008. évi felvételi során lehetett először jelentkezni mesterképzési szakokra (az úgynevezett Bologna-rendszerben a mesterképzések a korábbi egyetemi szintű képzések megfelelőjének tekinthetők).

A Pécsi Tudományegyetem a sikeres akkreditációt követően egyedüli felsőoktatási intézményként hirdethette meg az "Emberi erőforrás tanácsadó" mesterszakot, amelyre a rendes felvételi folyamatban az egyetem valamennyi mesterképzési szakját tekintve összességében a legtöbb hallgató jelentkezett első helyen, illetve a legtöbben ide nyertek felvételt. Érdekesség, hogy a hallgatók 70 százaléka állami finanszírozott formában tanulhat tovább, amire az intézmény levelező rendszerű képzésében nem volt példa.

A számok alapján úgy tűnik, a korábbi - országosan ismert és elismert - humán szervező szak méltó folytatásra talál, a pécsi Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar a HR szakma meghatározó műhelye marad a jövőben.

A kar a pótfelvételi eljárásban is meghirdette az "Emberi erőforrás tanácsadó" mesterszakot. Az érdeklődő, főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkező szakemberek számára azt tanácsolják, hogy jelentkezéskor első helyen az állami finanszírozott, másodikként a költségtérítéses formát jelöljék meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek