Megjelent: 10 éve

Sikerrel programoztak a lányok a Skoolban

Kiemelkedő eredményekkel zajlott le az első négy Skool workshop, melynek célja, hogy minél több 11 és 16 év közötti lányt vonjanak be a technológia világába. Összesen 60 lány vett részt a programokon, és szintén ennyi önkéntes segített a workshopok megvalósításában, írja az edupress.

Az első Skool programozói műhelyekre - amelyeket a Dealogic Hungary-nél, az NNG-nél, a Yahoo-nál és a Morgan Stanley-nél rendeztek meg - összesen 144 lány jelentkezett, akik közül hatvanan - alkalmanként tizenöten – vettek részt a foglalkozásokon.

„Nagyon örülünk, hogy ennyi lány érdeklődött a workshopok iránt. Az igazi siker az, hogy a résztvevők közül többen is visszajelezték, hogy a programok során szerzett tapasztalataik alapján szívesen tanulnának tovább IT területen.” – mondta el Koleszár Szilvi, a Skool egyik alapítója. Hozzátette, hogy a túljelentkezés ellenére a képzés magas színvonalának érdekében nem bővítették ki a létszámot, hiszen így minden két-három lánnyal tudott együtt dolgozni egy-egy önkéntes.

A technológia világa iránti érdeklődés tehát nagyon nagy, mind a lányok, mind a szülők részéről. A fiataloknak szóló műhelyek mellett a Skool a Techmamival közösen a szülőknek is szervezett különböző foglalkozásokat, melyekkel elsősorban a kommunikációs szakadékot szeretnék csökkenteni a fiatalok és szüleik között. A műhelyek eredményességét jelzik az értékelő kérdőívekre adott válaszok. Ezekből kiderült, hogy a résztvevő lányok több mint nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy pozitív irányba változott a technológiai szakmákról alkotott képe.

A Skool projektnek pedig pontosan az a célja, hogy minél több fiatal lány gondolja azt, hogy nekik is van jövőjük ezen a területen.
„Ennek a foglalkozásnak köszönhetően 100%-ig megerősödött bennem, hogy informatikával szeretnék foglalkozni a jövőben.” – fogalmazta meg egy résztvevő lány az egyik Skool műhely után.

Emellett a Skool hosszú távú célja a közösségépítés és a tudástranszfer. Előbbit a lányok lelkesedése is motiválja: többen visszatérő résztvevői voltak a műhelyeknek, és néhányan közülük már a két hetes nyári táborra is jelentkeztek. A tudástranszfert illetően számos lelkes önkéntes és a vállalatok szakmai támogatása segíti a Skool programot.

A projekt következő állomása a július 21. és augusztus 1. között megrendezett két hetes nyári tábor lesz, amelynek helyszínét a Google Ground biztosítja. Ezt követően pedig, az Ericsson foglalkozás mellett – amely vállalat nem régen csatlakozott a nyári programsorozat támogatói közé – a Skool ősztől újabb programokat indít fiatal lányok számára. Az alapítók szeretnék, ha a programok vidéken is elérhetővé válnának, hiszen a nyári budapesti műhelyekre is nagy számban jelentkeztek az ország legkülönbözőbb pontjairól. Ennek első lépése a Mysis miskolci irodájában megrendezett Skool workshop, mely szeptemberben várható.

Koleszár Szilvi kiemelte, hogy az önkéntesek és a vállalatok támogatása nélkül biztosan nem tartanának most itt. A Skool-t olyan cégek támogatják mint: Dealogic Hungary, Facebook, GraviTalent, LogMeIn R&D Centers, Mimox, Morgan Stanley, Misys, NNG, Yahoo, RoboPhone, Ericsson Magyarország és National Instruments.

A Skool egy független, magyar non-profit szervezet, amelynek tagjai azon dolgoznak, hogy fiatal lányokat, nőket inspiráljanak és oktassanak a technológia területén. Műhelyprogramok és technológiára fókuszáló nyári táborok szervezésén keresztül arra törekednek, hogy megmutassák a fiatal lányoknak, hogy miről szól a technológia, és hogy milyen jövőbeni karrierlehetőségek rejlenek számukra ebben a szektorban.

edupress
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk