Megjelent: 12 éve

Sikerrel zárultak az álláskeresést segítő tanfolyamok

Többszörös túljelentkezéssel indultak és több résztvevő sikeres munkavállalásával értek véget a Budavári Művelődési Ház álláskeresőket segítő tanfolyamai. Az első képzés elsősorban kismamák, a második pedig negyven felettiek munkaerő-piaci visszatérését segítette. Az ingyenes tanfolyamokra az ÚJ Széchenyi Terv keretében nyert uniós és állami támogatást az intézmény - adja hírül az OrientPress Hírügynökség.

images

A Budavári Művelődési Ház 2010-ben az ÚJ Széchenyi Terv keretein belül csaknem 25 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) egyik pályázatán. A pályázat lehetővé tette egy kétéves projekt megvalósítását, amelyben a Budavári Művelődési Ház két tanfolyam és négy felnőttképzési szolgáltatás indítását vállalta öt éves fenntartási időszakkal. Az első ingyenes képzés tavaly novemberben indult GYES-en, GYED-en lévő kismamáknak és regisztrált álláskeresőknek. A 20 fősre tervezett CMS-menedzser tanfolyamra másfélszeres volt a túljelentkezés. A másik ingyenes képzést idén januárban indította el a Budavári Művelődési Ház negyven évesnél idősebb regisztrált álláskeresőknek és a tartósan inaktívaknak.

A kismamák és a negyven felettiek közül is több olyan résztvevőről tudunk, akik a képzés után munkát kaptak és elhelyezkedtek. Az intézményünk 2017-ig vállalta a szolgáltatások fenntartását, így legkésőbb ősszel újabb tanfolyamokat indítunk, illetve folytatódnak a pályaorientációs és pályakorrekciós, valamint álláskeresési tanácsadások is - mondta Marsi László, a Budavári Művelődési Ház igazgatója.

OrientPress Hírügynökség
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk