kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Soha nem találná ki, mit kér a tanároktól a Pedagógusok Szakszervezete

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt javasolja, hogy a pedagógusok március 30-án délután négy óra után, munkaidőn kívül fejezzék ki véleményüket a köznevelés helyzetéről.

images

Az érdekvédelmi tömörülés közleményében azt írta: fontos, hogy a véleménynyilvánítás ideje alatt se maradjanak a gyermekek felügyelet nélkül.

Kitértek arra is, az alkotmányos jogokat összevetve úgy ítélik meg, a köznevelési intézményekben dolgozóknak állást kell foglalniuk abban a kérdésben, hogy a Tanítanék! Mozgalom felhívása alapján március 30-án élnek-e a véleménynyilvánítás jogával. Hangsúlyozták, a véleménynyilvánításra vagy attól való távolmaradásra senki nem késztethető. Hozzátették: nem lehet munkajogi következménye annak, ha valaki a véleménynyilvánítás jogával a javasolt időpontban él, és tanuló nem marad ellátatlan.

Pukli István iskolaigazgató március 15-én, a fővárosi Kossuth téren tartott demonstráción bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt és az államfőt "az elmúlt hat évben megalázott emberektől", és érdemben tárgyalóképes kormányzati delegáció felállítását követelte. Ha ez nem történik meg március 23-án éjfélig, akkor március 30-ára egyórás sztrájkot hirdetnek - jelentette ki. Hozzátette: erre az egy órára "leáll az élet", és kimennek majd az iskola épülete elé.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk