Megjelent: 12 éve

Sok fiatal kénytelen a szüleivel élni

A brit statisztikai hivatal adatai szerint körülbelül hárommillió 20 és 34 év közötti fiatal él az országban, akik még mindig a szülői házban laknak. Többségük az anyagi biztonságot keresi, mert az alacsony fizetés és magas ingatlanárak mellett nem engedheti meg magának, hogy saját otthona legyen - áll az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.

Bumeráng generációnak nevezi a szakirodalom azokat a fiatal felnőtteket, akik az egyetemi évek, azaz néhány évnyi önállóság után visszatérnek a szülői házba, hogy újra otthon lakjanak. A brit statisztikai hivatal, az Office for National Statistics adatai szerint a 20 és 34 éves korosztály tagjai körében mintegy három millióan vannak, akik az önállóság helyett a szülőkkel való együttélést kénytelenek választani. Az otthon lakó fiatal felnőttek körében mintegy kétmillió a férfi és egymillió a nő.

Az otthon élők számát 1997-ben mintegy félmillióra becsülték. A Daily Mail beszámolója szerint a drámai mértékű emelkedés oka, hogy az elmúlt bő évtizedben jelentősen megnőttek az ingatlanárak, a munkaerőpiac viszont stagnált, így sokak számára elérhetetlenné vált, hogy keresetükből saját lakásba költözzenek.

A nemek közti különbséget magyarázza, hogy a nők nagyobb valószínűséggel partnerükkel kezdik az önálló életet, ráadásul gyakran néhány évvel idősebb párt választanak. Mivel az adatok szerint a korcsoportban az életkor előre haladtával egyre csökken az otthonélők aránya, így idősebben vagy idősebb pár mellett többen tudnak önállósulni.

A regionális adatok szerint Észak-Írországban van a legtöbb 20 és 34 év közötti szüleivel élő fiatal, míg Londonban a legkevesebb. Az észak-ír országrészben 35 százalék feletti, a fővárosban 20 százalék alatti a szülőkkel élő fiatal felnőttek aránya.

ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk