kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Sokk és munkanélküliség vár a britekre

Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint komoly Brexit-sokk éri elsősorban jövőre a brit gazdaságot, és emiatt hosszabb távon a munkanélküliség is várhatóan jelentősen emelkedik.

Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű londoni gazdasági kutatóintézetének hétfőn ismertetett átfogó nyári prognózisa szerint a brit EU-tagságról rendezett júniusi népszavazás, amelyen a választók többsége a kilépésre szavazott, súlyos bizalmi eróziós hatást gyakorol majd a fogyasztási kiadásokra, és ezt csak részben ellensúlyozza a font gyengülésének külső versenyképesség-javító hatása.

A ház ennek alapján az idénre általa várt 1,9 százalékos növekedés után 2017-ben alig 0,4 százalékos, és 2018-ban is csak 1,4 százalékos GDP-bővülést vár a brit gazdaságban. Előző, áprilisban összeállított előrejelzésében az ITEM Club még 2,6 százalékos növekedést valószínűsített jövőre.

Felülvizsgált hétfői előrejelzésében a cég azt jósolja, hogy a munkanélküliség 2019-re 7,1 százalékig emelkedik a jelenlegi 5 százalékról.

Az ITEM Club közgazdászai szerint a piacok ugyan stabilizálódtak az első sokk után, de a fontárfolyamra nehezedő nyomás várhatóan tartós marad. Ennek alapján a ház azzal számol, hogy a font az idei utolsó negyedévben átlagosan 15 százalékkal lesz gyengébb, mint a tavalyi azonos időszakban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk