kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Spórolhat a munkaadó

A kismamáknak szóló Start Plusz, valamint az 50 év felettieket és az alacsony iskolai végzettségűeket támogató Start Extra kártyákat idén már nem lehet kiváltani, érvényességi idejük pedig 2013 végén lejár. A kormány pályázati pénzekkel, Start Bónusz kártyával, rehabilitációs kártyával, outplacement programmal igyekszik ösztönözni a foglalkoztatást.

A 2005-ben bevezetett, eredetileg pályakezdőknek szánt Start programcsalád korra vagy élethelyzetre való tekintettel segít bizonyos rétegek elhelyezkedésében. A kismamáknak szóló Start Plusz, valamint az 50 év felettieket és az alacsony iskolai végzettségűeket támogató Start Extra kártyákat azonban idén már nem lehet kiváltani. A korábban kiadott kártyákhoz kapcsolódó járulékkedvezményeket a kártyák érvényességi ideje alatt, legkésőbb 2013. december 31-éig vehetik igénybe a foglalkoztatók.

2011. május 31-éig mintegy 190 ezer Start, 70 ezer Start Plusz és 60 ezer Start Extra kártyát állított ki a NAV és jogelődje az Adóvilág 2011. júliusi száma szerint. A fiatalok elhelyezkedését segítő Start kártya változatlan feltételek mellett 2012-ben is igényelhető. A kártyával rendelkező pályakezdőt foglalkoztató vállalkozás a szociális hozzájárulási adóból kedvezményre jogosult. Ez középfokú végzettségű munkavállaló esetén a minimálbér 150 százalékáig vehető igénybe, az első évben 17, a másodikban 7 százalékos, felsőfokú végzettségűeknél a minimálbér 200 százalékáig, a foglalkoztatás első 9 hónapjában 17, az ezt követő 3 hónapban 7 százalékos mértékben.

10 milliárd beruházásra

Februárban a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 10 milliárd forint nyílt meg új munkahelyet létrehozó mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára. Az NFA-2012-KKV kódnevű pályázatra azok a cégek jelentkezhetnek, amelyek nem állnak jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb - a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt; és nincs köztartozásuk (kivéve, ha a hatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett). Feltétel még a rendezett munkaügyi kapcsolatok megléte, valamint az is, hogy a pályázat benyújtásának időpontjáig a hatályos szabályozás szerint a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelést valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló esetében hajtsák végre. A kizáró ok, ha a pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban a vállalat csoportos létszámcsökkentést hajtott végre. A program csak induló beruházást támogat, munkahelyenként 2,5 millió, összesen legfeljebb 120 millió, hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken 240 millió forinttal. A támogatás mértéke régiótól függően a beruházás elszámolható költségének 10-50 százaléka. A pályázónak vállalnia kell, hogy a beruházást követően legalább két évig nem változik a foglalkoztatottak statisztikai létszáma. A március 30-áig benyújtható pályázattal a kormány reményei szerint legalább 600-800 vállalkozásnál összesen 5300-5550 új munkahely létesítéséhez és 10 ezer meglévő állás megőrzéséhez járulnak hozzá.
Részben a Start Plusz kártyát pótolja az idén debütáló, a munkáltatónak egy évig a 27 százalékos szociális hozzájárulási adót elengedő Start Bónusz, bár ezt csak december 31-éig válthatják ki az érintettek. A program a legalább három hónapja állást keresők, illetve a gyes-ről, gyed-ről visszatérő kismamák alkalmazását ösztönzi. Ezen felül azok is igényelhetik a kártyát, akik ápolási díj folyósításának megszűnését követő egy éven belül szeretnének elhelyezkedni, valamint azok a kismamák, akik az egyévesnél idősebb gyermekük után járó gyes folyósítása mellett dolgoznának (ha nem állnak alkalmazásban máshol).

Idén vezették be a rehabilitációs kártyát is, amely ugyancsak teljes járulékmentességet ad - a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresét nem meghaladó jövedelem mértékéig - a munkáltatóknak megváltozott munkaképességű személy alkalmazásakor. Az új szabályozás bevezette az akkreditált munkáltató intézményét, valamint több mint tíz olyan munkakört határozott meg, amelyeket megváltozott munkaképességű személy tud elvégezni.

A kormányzat a közszférából elbocsátottak mielőbbi elhelyezkedését is szeretné segíteni, ezért 2012 februárjában elindította a Karrier Híd Programot. A korábban állami alkalmazásban állók magánszférában való elhelyezkedését ösztönző program ugyancsak a szociális hozzájárulási adóból biztosít kedvezményt. Mértéke a bruttó munkabérnek - legfeljebb a minimálbér kétszeresének - a 13,5 százaléka. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2012. október 31-éig benyújtott kérelem alapján adhat ki egy évig érvényes hatósági bizonyítványt a résztvevőknek. A munkáltató is addig jogosult a kedvezményre.

15 millió rugalmas foglalkoztatásra

Gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozások és költségvetési szervek pályázhatnak támogatásra munkahelyteremtésre, munkavállalók versenyképességének fejlesztésére április 1. és május 1. között a TÁMOP-2.4.5/12/7-8 jelű kiírások keretében. A pályázat célja, hogy a munkáltatóknál elterjedjenek a rugalmas foglalkoztatási formák, amelyek érdemben hozzájárulnak a munka és a magánélet összeegyeztetésének elősegítéséhez. Az 1-15 millió forintos vissza nem térítendő támogatás az elszámolható költségek 100 százalékát fedezheti. Szintén önerő nélkül pályázható a március 1-jén nyíló Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára (TÁMOP-2.1.3.A-12/1-2) elnevezésű, legfeljebb 10 millió forintos támogatás. Célja, hogy a cégek versenyképessége a munkaerő versenyképességének, az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, munkahelyi készségeinek és kompetenciáinak javítása révén nőjön.
A Start kártyákat az arra jogosultak válthatják ki a lakóhelyük szerint illetékes adóhatóságnál, a rehabilitációs kártyát az érintetteknek a Rehabilitációs Hatóságnál kell kérvényezniük. Mivel a kártyák érvényességét a kiállítás idejétől számítják, célszerű akkor kiváltani, amikor megvan az álláshely. A kártyák érvényességi idején belül a munkavállaló utáni járulékkedvezményt egymást követő jogviszonyok esetén több munkáltató is érvényesítheti. Az idősek és az alacsony iskolai végzettségűek - vagyis a tavaly még a Start Extra programban érintettek - foglalkoztatását idén, úgy tűnik, egyik kormányzati program sem célozza.


500 millió a dolgozók megtartására



Június 30-áig pályázhatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium vissza nem térítendő támogatására azok a vállalkozások, amelyeknek gondot okoz, hogy megtartsák a létszámukat. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból elkülönített 500 millió forintos keret a foglalkoztatási kapacitás megtartását, a csoportos létszámleépítések megelőzését, a meglévő munkahelyek megtartásának elősegítését, a munkáltatók átmeneti működési problémáinak kezelését, gazdasági szerkezetváltást, valamint foglalkoztatási struktúraváltást támogat.

A támogatással olyan vállalkozások juthatnak forrásokhoz, amelyek a kérelem benyújtását megelőző hónapban átlagosan 50 főt foglalkoztattak, hiánytalanul végrehajtották az elvárt béremelést (ebbe nem tartozhatnak bele a béren kívüli juttatások), és a munkaadó idén olyan csoportos létszámleépítést tervez, amely az adott térségben jelentősnek tekinthető, és a térség munkaerőpiacát rendkívül hátrányosan érintené. A munkaerő-piaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő térségekben (Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés megye) működő munkaadók számára támogatás nyújtható abban az esetben is, ha azok legalább 25 fő átlagos statisztikai állományi létszámú munkavállalót foglalkoztatnak. A tervek szerint a támogatás közvetlenül 1000-2000, közvetetten 2000-4000 munkahely megőrzéséhez járulhat hozzá. A támogatás havi mértéke munkavállalónként a minimálbér 120 százaléka lehet, 2012-ben 111 ezer 600 forint. A támogatás iránti igényt a munkáltató székhelye, illetve telephelye szerint illetékes munkaügyi központhoz kell benyújtani.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk