Megjelent: 13 éve

Sporttal is fejleszthető a munkakedv és a dolgozói mentalitás

"Nézzük csak meg, milyen összegeket költ el egy cég emberek fejlesztésére. Ezen összegek töredékéből a sport eszközével el lehetne érni, hogy a munkavállalóink mentalitása, munkához való hozzáállása megváltozzon" - Hoffman Rózsa a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a sport fontosságáról beszélt.

Hoffman Rózsa a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a sport, ill. a testnevelés órák iskolában betöltött szerepéről beszélt a Sportért Felelős Államtitkárság és a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Sport- és turizmusbizottságának nyílt napján.

Értékes gondolatok hangzottak el az államtitkár előadásában, ahol a sport hasznosságát elemezte a gyermekek vonatkozásában. A sport sok tulajdonságunkra kihatással van, de leginkább a kitartást, a szolidaritást, az egymásra való odafigyelést erősíti. Szeptembertől a gyerekeknek mindennapi mozgást fognak előírni. Ez még nem egyenlő a mindennapi testnevelő órákkal, de kiindulásnak nem is rossz.

Egy picit tovább gondolva a folyamatot jóval hatékonyabbá lehetne tenni a kezdeményezést. A legjobb nevelési módszer a példamutatás. A gyermekeket még inkább rá lehetne szoktatni a rendszeres testmozgásra, ha a szüleiktől is azt látnák, hogy hetente több alkalommal is elmennek mozogni.

A mai általános helyzet az, hogy szülők gyakorlatilag semmit sem mozognak (tisztelet a kivételnek), és sajnos a keveset mozgó szülők által nevelt gyerekek mozgásigénye is igen csekély. Gondoljunk csak bele. Ha a szülőknek lenne arra lehetősége, hogy heti 2-3 alkalommal rendszeresen mozogjanak, valószínűleg náluk is kialakulnának a fent említett tulajdonságok. És ebben mi lenne a haszna a különböző gazdasági társulásoknak? Nézzük csak meg, milyen összegeket költ el egy cég emberek fejlesztésére. Ezen összegek töredékéből a sport eszközével el lehetne érni, hogy a munkavállalóink mentalitása, munkához való hozzáállása megváltozzon.

Zárásképpen következzen egy utópisztikus gondolat: milyen jól működne minden vállalat, ha a dolgozói egymással szemben toleránsak, kitartóak, szolidárisak lennének, és odafigyelnének egymásra. A sport mindezeket a tulajdonságokat fejleszti. Ha a gyerekek azt látják a szüleiktől, hogy heti több alkalommal eljárnak sportolni, követni fogják a jó példát.

Metz Márk a TEAM Rekreáció Kft. sportszervezője
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk