Megjelent: 9 éve

Stratégiaváltás kell a foglalkoztatás javításához

A munkanélküliség nem szociálpolitikai hiányosságok eredménye, hanem inkább világpiaci versenyképességünk elégtelenségének tudható be – Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezetének vezetője szerint.

A vállalatok, elsősorban a kis- és középvállalatok tőkéhez jutása kiemelt helyen szerepel a foglalkoztatottság fejlesztése terén. A BUSINESSEUROPE elnöke Emma Marcegaglia ennek alappilléreit egyebek mellett a következőkben látja: meg kell találni az egyensúlyt a növekvő pénzügyi stabilitás és a vállalatok tőkéhez juttatása között; hosszú távú beruházásokat támogató adórendszereket kell bevezetni; olyan alternatív pénzügyi forrásokat kell feltérképezni, amellyel csökkenthető a kis- és középvállalkozások bankrendszertől való függése.

A versenyképesség jelentősen kihat a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra, ezért javításának prioritást kell élveznie a következő öt évben. A munkaadói szervezet elnöke szerint az Európai Unió politikai stratégiáinak összességét érdemes e köré építeni. Ennek kapcsán a BUSINESSEUROPE elnöke előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a fő társadalmi problémánk, a munkanélküliség nem szociálpolitikai hiányosságok eredménye, hanem inkább világpiaci versenyképességünk elégtelenségének tudható be. Mindezt alátámasztja, hogy míg 2000-ben 40 százalék volt az Európai Unió részesedése a közvetlen külföldi beruházásokból, ez 2012-re 24 százalékra csökkent.

A beruházásokat tekinthetjük a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság alapjának is. A magánberuházások előtt húzódó akadályok megszüntetésére fókuszálva újra elérhető lehet a 2008-as válság előtti GDP-arányos beruházási szint, amelytől jelenleg még 14,7 százalékkal vagyunk elmaradva. A BUSINESSEUROPE mindig is kiállt amellett, hogy az állami kiadásoknak nagyobb részét tegyék ki a beruházások, mely 2013-ban 4,8 százalék volt Európában, míg az Egyesült Államokban az arány meghaladja a 10 százalékot. Egyaránt szükséges tehát a magánberuházások fellendítése és az állami kiadások beruházásokra fordításának optimalizálása.

Az energiaárak szintén fontos tényezőit jelentik a beruházásoknak, az ipari termelésre pedig különösen nagy hatással vannak. A magasabb európai energiaárak miatt vállalataink hátrányba kerülnek világpiaci versenytársaikkal szemben, ezért erre is érdemes figyelmet fordítani a jövőben, és alternatív megoldásokat kidolgozni az energiaellátással kapcsolatban.

A foglalkoztatottság növekedése nem korlátozható egyetlen politikai irányvonal átszervezésére. A BUSINESSEUROPE szerint az egyetlen módja a szegénység és a munkanélküliség csökkentésének, valamint a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának az, hogy reformokat vezetünk be a munkaerőpiac, az oktatás és a társadalombiztosítás terén is, így tudjuk elérni a gazdaság és a versenyképesség növekedését, illetve hozhatunk létre még több munkahelyet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk