kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Súlyos bírság a takarékszövetkezet volt vezetőjének

Tizenöt millió forint bírsággal sújtotta a végelszámolás alá került körmendi takarékszövetkezet volt elnök-ügyvezetőjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a vezető állású személyek felelősségére vonatkozó jogszabályok súlyos megsértése miatt.

Az MNB Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetnél lefolytatott átfogó vizsgálata január 23-án a pénzügyi intézmény tevékenységi engedélyének visszavonásával és végelszámolás elrendelésével zárult –emlékeztetett hétfői közleményében a jegybank.

A kialakult helyzet miatt megvizsgálták B. I. G. személyes felelősségét is, aki az igazgatóság elnökének és ügyvezető igazgatójának posztját töltötte be a takarékszövetkezetnél 2011. május 20-tól 2013. november 5-ig, a felügyeleti biztosok kirendeléséig.

A hitelintézeti törvény előírása szerint a pénzügyi intézmény igazgatóságának vezetői és tagjai felelősek azért, hogy működése során az intézmény a jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartsa - hangsúlyozta az MNB.

Mint kiderült, a takarékszövetkezet korábbi elnök-ügyvezetője a pénzügyi intézmény irányítása során nem a vezető állású személyektől elvárható gondossággal és szakértelemmel járt el.

Emiatt az MNB 15 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a korábbi elnök-ügyvezetőt. A szankció mértékének megállapításakor – amely a jogszabály szerint 100 ezer és 20 millió forint közötti összegű lehet – a jegybank a feltárt jogellenes cselekmények súlyát, valamint azok számosságát mérlegelte.

Az MNB a takarékszövetkezetnél megállapított jogsértések miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a nyomozó hatóságnál - közölte a jegybank.

A jegybank tavaly november 5-én jelentette be, hogy felügyeleti biztosokat rendelt ki a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezethez, és megtiltotta számára egyes pénzügyi szolgáltatások végzését.

Idén január 23-án az MNB visszavonta a takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált.

Az MNB azzal indokolta a lépést, hogy a takarékszövetkezet gyenge likviditási helyzete a korábbi hatósági intézkedések ellenére tovább romlott, és fennállt a veszélye, hogy nem lesz képes eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.

A takarékszövetkezetnél lefolytatott átfogó vizsgálat, a feltárt körülmények, és a korábban válságos helyzetbe került hitelintézetek felügyelése során szerzett tapasztalatok alapján az MNB úgy ítélte meg, hogy a takarékszövetkezetben elindult - és a gyors növekedés miatt kiteljesedett - negatív folyamatok, az azok révén felépült problémás hitelportfólió, és a takarékszövetkezet működési sajátosságai összességében olyan magas kockázatúak, hogy már nem kezelhetőek egyéb felügyeleti intézkedésekkel.

A kirendelt felügyeleti biztosok a korábbi évek negatív üzleti folyamatait le tudták fékezni, de a már felhalmozódott problémák kezelésére, a prudens működéshez szükséges tőke és likviditás biztosítására a biztosok eszközei önmagukban nem voltak elégségesek.

A takarékszövetkezetnek csaknem 13 ezer betétes ügyféle volt. Mérlegfőösszeg alapján számított piaci részesedése ugyanakkor a hitelintézeti szektorban alig haladta meg az egy ezreléket.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) február 21-én közölte, hogy lezárult a takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása.

A körmendi takarékszövetkezet 27,8 milliárd forintos betétállományából 22,9 milliárd forintra volt az alapnak kártérítési kötelezettsége. Százezer euró feletti betét 77 darab volt 3,7 milliárd forint értékben, ezek tulajdonosai a végelszámolás során érvényesíthetik majd követelésüket.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk