kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Súlyos helyzetben a légitársaság

Egy hete sztrájkolnak a Croatia Airlines pilótái és légiutaskisérői. A légitársaságnál márciusban lejárt a kollektív szerződés, az új jelentősen csorbítaná a korábbiban rögzített jogaikat, írja az IHO.

A szakszervezeteknek négy követelése van, ebből a Croatia kettőt hajlandó elfogadni: amennyiben véget vetnek a munkabeszüntetésnek, elállnak annak a 42 légiutaskísérőnek az elbocsájtásától, akik hirtelen betegállományba mentek, és nem fogják vizsgálni a sztrájk törvényességét. A másik két követelésben, a fizetéscsökkentésben és a kollektív szerződésben 2012-ben kialkudott jogok megtartásában nem engednek.

A horvát nemzeti légitásaság a munkabeszüntetés nélkül is nagyon súlyos helyzetben van. Ebben az évben 150 millió euróra nőtt az adóssága a még 2008-ban megrendelt négy Airbus repülőgép törlesztésében. A vállalat a 2012-es évet 62,6 millió euró veszteséggel zárta, ami sokszorosa a 2011-es 10 millió eurós negatívumnak. Az elmúlt évben a Croatia bevétele 232 millió euró volt, 0,7 százalékkal több, mint 2011-ben, a kiadásai ugyanakkor a bázisévhez képes 22,5 százalékkal, 295 millió euróra nőttek. A vállalat vezetése a veszteség csökkentése érdekében a jelenlegi 1100 munkavállaló 20 százalékának elbocsájtását tervezi.

IHO
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk