kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Szakképzési megállapodást kötött az NGM a német-magyar kamarával

Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK). A megállapodást Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, valamint Dale A. Martin, a kamara elnöke írta alá kedden Budapesten.

images

Dale A. Martin az aláíráskor elmondta, hogy a német-magyar kamara már a húsz évvel ezelőtti megalapításakor célul tűzte ki a szakképzés korszerűsítését, és e téren a világszerte elismert németországi duális szakképzési rendszer tapasztalataira támaszkodhat.

Czomba Sándor kiemelte, hogy Magyarországon a duális szakképzési rendszer 2012-ben indult 37 ezer tanuló részvételével, mára számuk meghaladja az 50 ezret, 2018 végére pedig 70 ezerre szeretnék növelni azok számát, akik tanulószerződés keretében vállalatoknál sajátítják el a szakmát.

Az államtitkár hangsúlyozta, az együttműködési megállapodás segíteni fogja a kormány által elfogadott szakképzési koncepció végrehajtását, amelynek célja, hogy a gazdaság számára megfelelő számú és minőségű munkaerő álljon rendelkezésre, továbbá olyan szakemberek végezzenek az iskolákban, akik el is tudnak helyezkedni a szakmájukban.

Fontosnak nevezte, hogy a szakmunka és a szakképzés visszakapja társadalmi megbecsülését. Hozzátette: szeretnék elérni azt, hogy a vállalatok ne tehernek érezzék a tanulók foglalkoztatását, hiszen ezáltal saját vállalkozásuk jövőjét is építik. Hozzátette: ahhoz, hogy megérje a vállalatoknak tanulókat foglalkoztatni megfelelő finanszírozás is szükséges, példaként említette a normatív támogatást és az ösztöndíjrendszert.

Elmondta, hogy a kormány a tanulást követő elhelyezkedés segítése érdekében indította el azt a programot, amelynek keretében legfeljebb egy évig átvállalja a volt tanuló bruttó bérének és járulékainak 70-80-90 százalékát, amennyiben a vállalat továbbfoglalkoztatja. Hozzátette, a 7,5 milliárd forint keretösszegű program több ezer ember részvételét célozza meg.

Czomba Sándor szólt arról is, hogy Magyarországon hatezer német vállalkozás működik és mintegy 300 ezer embert foglalkoztatnak.

Dale A. Martin kiemelte: a német-magyar kamara tagjai, mint Magyarország legfontosabb befektetői, érdekeltek egy jól működő szakképzési rendszer kialakításában, amely a fiatalok számára olyan alapos, a vállalati gyakorlatban szerzett képzést tesz lehetővé, amely sokkal jobb elhelyezkedési esélyt biztosít számukra a munkaerőpiacon. A vállalatok pedig jól képzett munkatársakat nyernek, ami hozzájárul versenyképességük erősítéséhez.

A duális képzésben az oktatási intézményekben folytatott elméleti és a vállalatoknál zajló gyakorlati képzés párhuzamosan történik. A duális középfokú képzés lényege, hogy a szakképző iskolák által adott elméleti alapot valóságos, üzemi körülmények között a gyakorlatban is elsajátíthatják a tanulók. Magyarországon a duális szakképzési rendszer 2012-ben indult 37 ezer tanuló részvételével, mára számuk meghaladja az 50 ezret.

A duális felsőfokú képzési formában a vállalatok és a felsőoktatási intézmények együttműködési megállapodást kötnek a képzésről, továbbá a cég és a hallgató külön munkaszerződést is köt. A hallgató a minimálbér 60 százalékát megkapja díjazásként havonta a képzés teljes időtartama alatt a vállalattól. Idén szeptemberben 1050 hallgatóval, öt gyakorlatigényes alapképzési területen - műszaki, informatika, agrár, természettudomány és gazdaságtudományok - indul el a duális felsőfokú képzés Magyarországon.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk