Megjelent: 16 éve

Szakmai versenyt rendez diákok számára a Microsoft és a Cisco

A Microsoft és a Cisco december 7. és 8. között rendezte meg a közös EuroSkills-Verseny 2007 elnevezésű vetélkedőjének középdöntőjét, amely egyben az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny nemzeti válogatója is.

images

images

A versenynek csaknem 300 csapat 1200 diákja vágott neki, az első forduló összetett projektfeladatának kiértékelése után pedig a legjobb 25 csapat került a középdöntőbe. A döntőbe bejutott hat csapatból kikerülő legjobb csapat képviselheti Magyarországot a 2008. szeptember 18-20. között Rotterdamban megrendezendő európai döntőn.

A középdöntőt megelőzően a versenyző csapatok feladata egy saját informatikai cég kitalálása, megszervezése és működtetése volt, a 21. század behálózott világában. A résztvevők hálózattervezési és -építési csapatmunkában, fejlesztésben és irodai szoftveralkalmazásokban mérték össze tudásukat. A fő kihívás az elképzelt cégnek otthont adó irodaház hálózatának megtervezése, szervereken és szimulátorokon történő installálása, és a nyitóünnepség megszervezése volt. A középdöntő különlegességét az jelentette, hogy már az első fordulóban profi, cég szintű anyagok születtek.

A zsűri a csapatok mind a négy tagját folyamatosan foglalkoztatta az általuk képviselt területen. A Microsoft specialista a részletes feladatlistának megfelelően Microsoft Small Business Server-t és Windows 2003 Server-t telepített és konfigurált, a Cisco specialista hálózattervezési és -konfigurálási feladatokat végzett a Packet Tracer nevű profi szimulációs szoftverrel, a két Office-os szakember pedig céges weblapot, meghívót és egyéb dokumentációkat készített az elképzelt cég nyitópartijára, továbbá adatelemzést és más irodai szoftverekkel megoldható feladatokat teljesített.

Az egyes csapattagok által végzett feladatok egy része egymásra épült, a zsűri kiemelten értékelte a több csapattag közös munkája nyomán létrejött produktumot. A legjobb hat csapatot az IT Akadémiák és a Cisco Hálózati Akadémiák oktatóiból álló zsűri előre kidolgozott, részletes és egységes pontozási rendszer alapján választotta ki.

Edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk