kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Szakszervezeti siker - enyhítik a létszámleépítést a Rail Cargónál

Megállapodtak a szakszervezetek és a munkaadó képviselői a Rail Cargo Hungária Zrt.-nél, a munkáltató vállalta, hogy enyhíti a létszámleépítés mértékét, így a szakszervezetek által kilátásba helyezett sztrájk elmarad - közölték a tárgyalófelek csütörtökön az MTI-vel.

A társaság októberben jelentette be, hogy 460-nal kívánja csökkenteni a cégnél a létszámot jövőre a jelenlegi 3.028-ról.

A három reprezentatív szakszervezet (Vasutasok Szakszervezete, VDSZSZ Szolidaritás, Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete) és a munkáltató közös nyilatkozata szerint rögzítették a létszámcsökkentés enyhítését célzó eszközök körét, így egyebek között lehetőség nyílik - amennyiben a jogszabályi környezet is lehetővé teszi - a korengedményes nyugdíjazásra, a Cargo Évek Program működtetésére és egyéb, a munkavállalók munkaerőpiacon maradását elősegítő programokra, intézkedésekre.

A munkáltató vállalta, hogy a 2009. október 6-án bejelentett 200 fős csoportos létszámleépítésen az idén megvalósított minden további létszámcsökkentéssel mérsékli a 2011-re elvárt csökkenés mértékét.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. a megállapodást követően visszavonja az október 12-én bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát, amiről a Regionális Munkaügyi Központokat november 12-én értesíti. A VDSZSZ Szolidaritás illetve a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) ezzel lezártnak tekinti a korábban kezdeményezett kollektív munkaügyi vitát, így elhárult a sztrájk veszélye is.

A tárgyalásokat azonban 2011. március 31-ig folytatják egy középtávú együttműködési megállapodás érdekében, amelynek meghatározó elemei a foglalkoztatáspolitikai kérdések lesznek. A felek egyhangúlag kijelentették, hogy közös érdekük a vállalat hosszú távú működésének biztosítása, amely elemi és alapvető feltétele a vállalatnál foglalkoztatott munkavállalói létszám minél magasabb szintű megtartásának.

A Rail Cargo Hungaria októberben, a csoportos létszámleépítési szándék bejelentésekor azt hangsúlyozta, hogy a vállalat a privatizáció óta eltelt időben a csökkenő fuvarmegbízások ellenére is gyakorlatilag változatlan szinten őrizte meg átlagos foglalkoztatási létszámát, és biztosította a privatizációs szerződésben vállalt foglalkoztatási garanciát. A hónapok óta folyó elemzések egyértelműen azt mutatták, hogy már nem tartható fenn a háromezres munkavállalói létszám.

Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) szeptemberben Bécsben jelentette be, hogy ésszerűsíteni szeretné a magyar teherszállító leányvállalata, a Rail Cargo Hungaria (RCH) a működését, ezért jelentős létszámcsökkentésről készít tervet, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználati díjakról is.

A Format osztrák lap korábbi írása szerint az osztrák tulajdonosnak az RCH komoly gondot jelent. Úgy gondolják, hogy nem csupán drágán vették, hanem még pumpálni is kell bele a tőkét, mostanáig 330 millió eurót, az eredmény pedig tavaly 30 millió euró veszteség volt, ami az idén még nagyobbra nőhet.

A létszámleépítés elkerülhetetlen, mértéke pedig attól függ, hogy az Orbán-kormány hajlandó-e felülvizsgálni az idén decemberben hatályba lépő új pályahasználati díjakat - írta annak idején az osztrák lap, amely szerint a munkaügyi konfliktus kompromisszummal végződhet: a budapesti kormány csökkenti a pályahasználati díjat, az osztrák cég pedig eltekint a magyarok tömeges elbocsátásától.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptember közepén kiadott közleménye szerint az osztrák állami vasúttársaság után a magyarországi leányvállalata, a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. is megalapozatlanul hivatkozik a díjtételek drasztikus emelkedésére. Az RCH jelentősen felülbecsülte a jövő évtől érvényes díjmódosításból fakadó többletköltségeket.

A Magyar Államvasutak teherszállítási leányvállalatának eladása 2008 végén zárult le, az osztrák állami vasúttársaság szállítmányozási csoportja, a Rail Cargo Austria (RCA) 102,5 milliárd forintért vette meg. A tranzakciót akkor még az eladó és a vevő is "sikertörténetnek" nevezte.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk