Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Szerbiában korlátoznák a külföldiek munkavállalását

Külföldi példára hivatkozva nehezítenék a külföldiek munkavállalását Szerbiában, az erről szóló törvénytervezet szerint csak abban az esetben lehet ezentúl külföldi állampolgárt foglalkoztatni a szerbiai vállalatokban, ha nincs a munkakörnek megfelelő szerb jelentkező.

images

images

Emellett azt is bizonyítania kell a munkaadónak, hogy az adott munkakörből az utóbbi három hónapban nem bocsátott el szerb állampolgárt, és a nemzeti foglalkoztatási szolgálat (NSZ) segítségével sem talált az utóbbi egy hónapban megfelelő dolgozót az állásra. A Politika című szerb napilap keddi beszámolója szerint emellett ideiglenes vagy alkalmi munkáról szóló szerződés külföldi állampolgárokkal három hónapnál hosszabb időre nem köthető.

A foglalkoztatási szolgálat évente 2500-2800 külföldi számára állít ki munkavállalási engedélyt, a becslések szerint azonban Szerbiában több mint 7500 külföldi dolgozik. A Vecernje Novosti című napilap információi szerint a legtöbb munkavállalási engedélyt oroszok, kínaiak, törökök, románok, bosnyákok, németek és görögök számára állították ki az utóbbi néhány évben.

Oroszok leginkább az olajipar területén, vezető pozíciókban dolgoznak, általában orosz tulajdonú vagy tulajdonrészű vállalatnál. A kínaiak kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari tevékenységet folytatnak, a románok és bosnyákok pedig főleg bányászként és földművesként találnak munkát. Az uniós országokból érkezők általában a saját vállalataik szerbiai kirendeltségeiben dolgoznak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk