kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Szolidaritási mozgalom szerveződik - vagy új párt alakul?

Szolidaritási mozgalmat hirdettek a D-Day tüntetéssorozat nagygyűlésén. Kónya Péter javaslata szerint alakuljon meg a Magyar Szolidaritás Mozgalom, mert a D-Day akciósorozat nem mehet szét, erre az összefogásra szükség van - tette hozzá. A kezdeményező leszögezte, nem párt, hanem új társadalmi összefogás születik - értesült a Népszabadság.

Olyan mozgalmat kívánunk útjára indítani, amely nem rombol, hanem a fontos demokratikus értékek megőrzése érdekében szerveződik”, jelentette ki a Népszabadságnak az egykori lengyel Szolidaritás mintájára meghirdetett magyar szolidaritási mozgalom egyik kezdeményezője, Kónya Péter. Már dolgoznak a programon, s beszélni akarnak arról is, hogyan mozgósíthatják az embereket. Kónya Péter, a több mint hetven szakszervezetet és civil szerveződést tömörítő akcióegység operatív törzsének egyik vezetője, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint igen kedvezőek a visszajelzések a múlt heti akciósorozatukat követően, s meglehetősen nagy az érdeklődés is, ezért úgy látja: átmentek a múlt szombati Kossuth téri nagygyűlésen megfogalmazott gondolatok, és az emberekben –- az évtizedes megosztó politizálás után - valóban megvan az igény az összefogásra, a szolidaritásra.

Kónya egyelőre óvatos a tekintetben, hogy akciósorozatot szervező hetven szakszervezet és civil szervezet mindegyike csatlakozik-e a szolidaritáshoz, mert a mozgalmat számukra is váratlanul jelentette be. Ennek oka leginkább az volt, hogy ismeri a szakszervezeteket és a döntéshozatali mechanizmusokat, így el szerette volna kerülni a hónapokig tartó vitákat. Felvetésünkre Kónya Péter elismerte: az a néhány ember, akivel közösen elhatározták a mozgalom meghirdetését, kész helyzetet teremtett, de vállalják a döntés felelősségét. Számítanak ugyanakkor ellenállásra a szakszervezeti mozgalmon belül, és felkészültek egyes politikai erők támadásaira is - szögezte le Kónya.

Török Gábor politika elemző szerint az embereknek igényük van hitelesnek tűnő arcokra, és Kónya, illetve Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltóságok Független Szakszervezetének elnöke ilyen lehet. Kónya nem ennyire optimista, mert bizonyos benne: egyebek mellett a szakszervezetek széthúzása miatt sem vezet egyenes út a sikerhez.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk