Megjelent: 19 éve

Szörnyen nagy álláspiac - a Monster Worldwide Kínában

A Monster folytatva korábbi expanzív álláspiaci politikáját most Kínát készül meghódítani. A globális online állásközvetítő a ChinaHR.com Holdings Ltd. cégcsoport 40 százalékos felvásárlásával Kína legismertebb állásközvetítőjére tette rá kezét.

A Monster Worldwide tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy mintegy 50 millió dollárért felvásárolta a ChinaHR.com cégcsoport 40 százalékos részesedését. A China HR Kína legnagyobb online állásközvetítője 10 kínai városban van jelen 480 alkalmazottal, szolgáltatásait pedig 3,2 millió regisztrált látogató és 280.000 vállalati ügyfél veszi igénybe.

A Monster a most megszerzett kínai vállalati részesedésével a térség többi országában is terjeszkedni kíván - jelentette be tegnap a cég vezetősége. Bár a ChinaHR héttagú igazgatótanácsában jelenlegi részesedésével még csak három pozíciót szerzett meg, eltökélt szándéka, hogy három éven belül jogilag is megszerezze a társaság irányításához szükséges 51 %-os részesedést.

A társaság álláspiaci tervei nagy lehetőséggel kecsegtetnek, hiszen az 1,3 milliárdos lélekszámú Kínában mintegy 94 millióan interneteznek és közel 4,2 százalékos munkanélküliséget tartanak nyilván.


Az MTI jelentése nyomán
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk