kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Sztrájk lesz Ferihegyen

Vasárnap délután 14 órától sztrájkolnak Ferihegyen a légiirányítók, így Ferihegy nem indít és nem fogad járatokat - közölte a HungaroControl az MTI-vel csütörtökön. A HungaroControl közleménye szerint a munkabeszüntetést a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete hirdette meg július 9.-ére 14.00 órától megállapodásig. A CONTROL, a légiforgalmi irányítók többségét tömörítő, 2006. márciusában bejegyzett szakszervezet a légiforgalmi irányítók jövedelmének jelentős mértékű, több mint kétszeresére történő emelését, valamint a rájuk vonatkozó évente automatikus jövedelememelkedést garantáló bérrendszer bevezetését követeli. A sztrájk ideje alatt a magyarországi ellenőrzött légtérben a légiforgalmi irányítás szünetel. A munkabeszüntetés nem érinti az élet- és vagyonvédelmi célú, mentő, kutató-mentő, a humanitárius, valamint az állami repüléseket végrehajtó légijárművek kiszolgálását. A közlemény szerint a HungaroControl vezetése mindent megtett és a továbbiakban is megtesz a sztrájk elkerülése, amennyiben ez nem lehetséges, annak mielőbbi befejezése és a forgalomkiesés minimalizálása érdekében. A HungaroControl vezetése és a CONTROL szakszervezet között a sztrájk megkezdéséig folytatódnak a tárgyalások - fűzik hozzá.

Vasárnap délután 14 órától sztrájkolnak Ferihegyen a légiirányítók, így Ferihegy nem indít és nem fogad járatokat - közölte a HungaroControl az MTI-vel csütörtökön. A HungaroControl közleménye szerint a munkabeszüntetést a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete hirdette meg július 9.-ére 14.00 órától megállapodásig.

A CONTROL, a légiforgalmi irányítók többségét tömörítő, 2006. márciusában bejegyzett szakszervezet a légiforgalmi irányítók jövedelmének jelentős mértékű, több mint kétszeresére történő emelését, valamint a rájuk vonatkozó évente automatikus jövedelememelkedést garantáló bérrendszer bevezetését követeli. A sztrájk ideje alatt a magyarországi ellenőrzött légtérben a légiforgalmi irányítás szünetel.

A munkabeszüntetés nem érinti az élet- és vagyonvédelmi célú, mentő, kutató-mentő, a humanitárius, valamint az állami repüléseket végrehajtó légijárművek kiszolgálását.

A közlemény szerint a HungaroControl vezetése mindent megtett és a továbbiakban is megtesz a sztrájk elkerülése, amennyiben ez nem lehetséges, annak mielőbbi befejezése és a forgalomkiesés minimalizálása érdekében. A HungaroControl vezetése és a CONTROL szakszervezet között a sztrájk megkezdéséig folytatódnak a tárgyalások - fűzik hozzá.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek