Megjelent: 12 éve

Sztrájkba léphetnek a háziorvosok - kimaradtak a béremelésből

Nem csak a háziorvosok és asszisztenseik maradnak ki az egészségügyi béremelésből, hanem például a védőnők, az otthonápolásban dolgozók, valamint a patikai asszisztensek is; a háziorvosok áprilisig várnak, és ha a kormány addig nem változtatja meg döntését, akkor radikálisabb eszközöket vetnek be, akár sztrájkolhatnak is - írta a Magyar Nemzet nyomán az MTI.

images

A minap jelentette be a nemzetierőforrás-miniszter, hogy összesen 86 ezer egészségügyi dolgozó fizetését emelik meg január elsejétől visszamenőleg. Béremelést kap 16 520 orvos, 67 978 szakdolgozó, valamint 1380 az egészségügyben dolgozó vegyész, pszichológus, biológus, kémikus, gyógyszerész. (Ennek köszönhetően a rezidensek
bezúzzák az összegyűjtött felmondásokat.) Nagyjából 35 ezer, szintén az egészségügyben dolgozó háziorvos, házi gyermekorvos, fogorvos és védőnő azonban egyetlen forintot sem kap.

Ahogyan az egyik fővárosi háziorvos a hvg.hu-nak elmondta, kimaradásuknak egyedül az lehetett az oka, hogy a többi réteg keményebben tudta érvényesíteni akaratát. "Áfamentes szolgáltatást nyújtunk, mindent áfával vásárolunk, viszont azt nem tudjuk visszaigényelni" - magyarázza az egyik jelentős problémát a hvg.hu-nak egy pesti körzetben dolgozó alapellátó orvos. "1700 kártya tartozik hozzám, nyolcszázezer forintot kapok az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól havonta. Ebből az asszisztensem bérén és járulékán túl a takarítást, a gyógyszereket, a rezsit és a saját fizetésemet kell kikalkulálni. Ezek után nettó 120 ezer forint marad a zsebemben" - mondja.

A Magyar Nemzetnek Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ - Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnöke elmondta: meg kell gondolni, mi legyen ügyvédi letétbe helyezett felmondóleveleik sorsa, hiszen az alapellátó orvosok is bérhelyzetük javulását szerették volna elérni, ám kimaradtak a juttatásból. Az elnök szerint több száz felmondólevél is származhat ebből a körből.

Az alapellátó orvosok tárgyalási ajánlattal fordulnak az egészségügyi államtitkársághoz. Az elnök megjegyezte, hogy mivel a háziorvosok döntő többsége vállalkozóként végzi tevékenységét, náluk a finanszírozást kell emelni, hiszen a bérüket abból gazdálkodják ki. Hozzátette: a FAKOOSZ egyeztet más szakmai szervezetekkel is, ám ha április közepéig nem lesz előrelépés ügyükben, nem tartja kizártnak a sztrájkot sem.


Az asszisztensek, a fogorvosok, és a védőnők is kimaradtak



Nemcsak az orvosok, de a velük dolgozó asszisztensek is kimaradtak a kormányzati pénzosztásból. "Három állásom van, mindennap, beleértve a hétvégéket is reggel nyolctól este nyolcig dolgozom. Vállalkozóként. Ha egyetlen szabadnapom sincs, nettó kétszázezer forintot tudok összegyűjteni. Háziápolást is végzek, ezért vizitenként 1600 forintot számlázok" - mesélte az egyik fővárosban dolgozó asszisztens.

De kimaradt a béremelésből a teljes alapellátásban dolgozó fogorvosi szekció és a védőnők is. Ez utóbbi réteg pedig nem vállalkozásban dolgozik, hanem a közalkalmazotti bértábla szerint kapják a fizetésüket. Összesen 4800 védőnő dolgozik, nagyjából 260 állás betöltetlen. Van olyan, aki dupla körzetet visz, így 250 helyett 500 gyereket gondoz, és olyan is szép számmal akad, aki legalább öt települést lát el. Egy kezdő védőnő bruttó 122 ezerért, egy 30 éve a pályán lévő bruttó 160 ezerért teszi mindezt.

A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Csordás Ágnes a Magyar Nemzetnek azt mondta: megdöbbenéssel fogadták azt a kormányzati bejelentést, hogy az alapellátásban dolgozók kimaradnak a béremelésből. Az egyesület más szakmai szervezetekkel egyeztet, és ezután dönt a lehetséges nyomásgyakorlásról - tette hozzá.


Mikor szűnhetne meg a hálapénz?



"A tisztánlátásunkat meg kell őriznünk most is, amikor olyan béremelést sikerült kiharcolnunk, amely Magyarországon példa nélküli" - mondta el Papp Magor a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az M1 Ma reggel című műsorában a hirado.hu írása szerint. Hozzátette: az orvostársadalom nagy része hálás a bérrendezésért. A rezidensszövetség elnöke szerint ha elérik az orvosbérek a nemzetgazdasági átlag háromszorosát, kivezethető lesz a hálapénz. "Amint ezt az összeget meg tudjuk közelíteni, annak fokozatosan megtartó hatása lesz." Szerinte ez 3-4 éven belül elérhető, és ha az állam biztosítja a feltételeket, akkor ez jogos elvárás - szögezte le. A következő költségvetés tervezésénél már látják, mekkora forrással számol a kormány.

Arra a felvetésre, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok azt mondták, ne feledkezzenek meg a letétbe helyezett felmondólevelekről, azt mondta: szolidraritást vállalnak az alapellátásban dolgozó orvosok törekvéseivel, számukra is meg kell találni a szükséges forrásokat. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy letétben csak háziorvos-rezidensek felmondása van, háziorvosként dolgozó szakorvosoké nincs.

MTI/Magyar Nemzet/hvg.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk