Megjelent: 16 éve

Sztrájkkal fenyegetőznek a General Motors dolgozói

A kanadai autószerelők szakszervezete sztrájkot, illetőleg egyéb érdekérvényesítő eszközöket helyezett kilátásba, amiért a General Motors ígéretével ellentétben bezárja ontarioi kisteherautó-gyárát.

Buzz Hargrove, a kanadai szakszervezet elnökének állítása szerint a General Motors még május 15-én ígérte meg, hogy az ontarioi üzem a következő három évben is működni fog - ez azonban láthatólag nem fog teljesülni, hiszen a cég múlt héten már arról számolt be, hogy 2009-ben bezárja a gyárat, szélnek eresztve közel háromezer alkalmazottat.

A döntést a GM vezérigazgatója a kisteherautók iránti kereslet rohamos csökkenésével indokolta (csak májusban 38 százalékot esett a forgalom), amire még ők sem számítottak a múlt hónapban. A szakszervezetnek azonban ez nem elég jó "kifogás", különösen, mivel véleménye szerint az utóbbi két és fél hétben nem változott a tehergépjárművek iránti piaci kereslet, ezért - a küldöttgyűlés döntésétől függően - döntőbíróhoz, munkaügyi perhez vagy sztrájkhoz folyamodnak.

Human Resource Executives Online
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk