kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Sztrájkolnak a görög közalkalmazottak

Hétfőtől egy héten keresztül sztrájkolnak és tüntetnek a görög közszférában dolgozók. A kormány elbocsátási tervei ellen tiltakoznak - írja a Napi Gazdaság.

Gördülő sztrájkba kezdett a görög közszféra: hétfőn a tanárok és iskolaőrök kezdtek, szerdától a köztisztviselők szüntetik be két napra a munkát, amelyet az egyetemi alkalmazottak, az orvosok és a jogászok is támogatnak.

A görög kormány eközben a hét közepén kezd tárgyalásokba az újabb mentőcsomagról. A tiltakozássorozat előzménye, hogy a görög parlament még júliusban úgy döntött, hogy az év végéig csökkentik 25 ezer közalkalmazott fizetését, 2014 végéig pedig közülük 15 ezer embert elbocsátanak.

Továbbá többek között eltörlik a napi öt óránál több időt számítógéppel dolgozók extra hat nap szabadságát, amelyet még 1989-ben vezettek be - már ennek olyan hatása lehet, mintha ötezer új embert vettek volna föl.

Nem járt többé bónusz azoknak, akik megjelentek a munkahelyükön, illetve a férj nélkül maradt lányok se örökölhetik már a közszolga apák nyugdíját.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk