kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Sztrájksorozat kezdődhet a hazai húsiparban

Munkaügyi bírságot 1714 esetben szabtak ki 723,5 millió forint értékben. Az 5688 ellenőrzött munkáltató háromnegyedénél találtak szabálytalanságot. Az érintett munkavállalók 46,3 százalékát, azaz 31 ezer főt alkalmaztak a törvényi rendelkezéseket megsértve. A külföldi munkavállalók közül közel ezret ellenőriztek. 63 százalékukat foglalkoztatták szabálytalanul, emiatt összesen 68,6 millió forint büntetés befizetését írták elő. A főfelügyelőség munkabiztonsági ellenőrzéseket is végzett: az idei év első negyedévében 205,7 millió forint értékben szabtak ki bírságot. 627 esetben tiltották meg a foglalkoztatást, 1528 esetben pedig a munkaeszközök használatának felfüggesztéséről döntöttek.

Kapuvári József, az érdekvédelmi szervezet elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: a Gyulai Húskombinát Rt.-nél és a kaposvári Kométa 99. Kft.-nél folyó bértárgyalások befejezéséhez a HDSZ pénteken 14 óráig ad határidőt.

Megállapodás hiányában ezt követően sztrájkfelmérést végez a szakszervezet, és jövő hét elején elkezdődhet a törvényben előírt, hét napos kötelező tárgyalási időszak - közölte az elnök.

Ugyancsak nem rendelkezik még bérmegállapodással a Pápai Hús Rt., itt kivár a szakszervezet, de felkészül a munkabeszüntetés lehetőségére. Kapuvári József tájékoztatása szerint a cég május 3-ra ígérte ajánlatát, amely akár még érdemi is lehet.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Öntudatra ébredt dolgozók: demonstráció, feketelista
Béremelést követelnek az Auchan dolgozói
Bérmegállapodás a Pick-Délhús Csoportnál


Indul a budapesti káosz hadművelet
Csütörtöktől lezárják a Kálvin tér Vámház körút felé vezető oldalát. A villamospótló egyelőre még átjut a téren, ám augusztus végére a BKV is ki lesz tiltva. A Szabadság híd lezárása csak fokozni fogja dugókat. És az idénre tervezett giga útfelújítások még el sem kezdődtek. Mfor.hu háttér.
.
Logisztika
A Nabucco és a Kék Áramlat után jön a PEOP?
Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Olaszország szándéknyilatkozatot írt alá olajvezeték építésére a fekete-tengeri Constantától az adriai Triesztig. Innováció
Űrnagyhatalom lehet Magyarország
Úgy tűnik, mégis lesz valami a magyar Szilícium-völgyből: szerdán a high-tech űripar magyarországi képviselői jelentkeztek be. Mfor.hu tudósítás.

.
Escada: újabb luxusmárka a fővárosban
Nabucco: felfüggesztették a tárgyalásokat a Gaz de France-szal

5,6 millió poggyász tűnt el tavaly Európában
Rászoktak a románok a fapadosokra

Egymillárd üveg skót whiskyt gurítottunk le tavaly
Kisállatvizsgáló-rendszer kapta az innovációs nagydíjat

Nyolc új kutat nyit a Mol Romániában
260 milliós Electrolux-beruházás Jászberényben

Hirdetésben nyugtatják a vevőket a gyilkos állateledel miatt
Pecásoké lehet a Balatoni Halászati Zrt.


mfor.hu kereső Napi galéria
A pekingi olimpia stadionjainak látványtervei

Korábbi galériák

Olvasta már?
A biomassza, a biogáz és a bioüzemanyag a közeljövőben hangsúlyosabb szerephez juthat. Mfor.hu tudósítás.
ÜZLETI HÍREK
11:56 1,7 millió vendégéjszakát töltöttünk a szállodákban
11:43 Kezelési költség nélkül hitelez az Erste
11:21 Nabucco: felfüggesztették a tárgyalásokat a Gaz de France-szal
11:01 Vörös aszfalton száguldanak Amerikában
10:52 A zloty húzza a forint árfolyamát
10:36 Hirdetésben nyugtatják a vevőket a gyilkos állateledel miatt
10:01 Nabucco és Kék Áramlat után jön a PEOP?
09:57 Nyitáskor erősödött a tőzsde

hirdetés

Mfor.hu TOP 10 hír
Esélyt kaphatnak a 45 év feletti munkanélküliek
Hétfőtől lebukhatnak az egészségügy potyautasai
A rokkantak negyede valójában munkaképes
Fizetés a weben: kőkorszaki módszerek Magyarországon
A magyaroknak nem kell tangás szóvivő
Milliónyi fehérnemű
Egy középkori vita - és annak rendezése
Fenevaddá változtatná a kormány az APEH-ot
Április közepéig vallhatnak az APEH-nak a potyautasok
Űrnagyhatalom lehet Magyarország
SZAVAZÁS

Ön szerint Molnár Lajos távozásával félbemarad-e az egészségügy megkezdett átalakítása?
Igen
Nem, de lelassul
Nem


hirdetés
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek