kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Tájékoztatókampányt indított a munkaügyi tárca

Átfogó médiakampányt indított a munkaügyi tárca, melynek egyik üzenete, hogy mindenkinek tennie kell valamit azért, hogy álláshoz jusson. Hamarosan elérhető a www.munka.hu honlap is, ahol közérthető módon teszik közzé az aktuális programokat, pályázatokat.

Mindenkinek tennie kell valamit azért, hogy munkához jusson, egyebek között erre figyelmeztetnek az év eleje óta országszerte az utcákon megjelent plakátok, amelyek a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium megbízásából készültek.
A tájékoztatókampány részeként országosan négyszáz busz- és villamosmegállóban helyeztettek el egy hónapnyi időtartamra négyféle plakátot - közölte Kiss Gábor, a tárca sajtófőnöke.
Negyvenmilliót költöttek a kampányra
A plakátok a pályakezdőkhöz, a női munkavállalókhoz, a hátrányos helyzetű csoportokhoz, a képzésekben részvevőkhöz szólnak. Felhívják a figyelmet a lehetőségekre, de arra is, hogy cselekvő közreműködés szükséges az elhelyezkedéshez.
Kiss Gábor elmondta: a tájékoztatókampányra 40 millió forintot költöttek. Ehhez tartozik az is, hogy egy televíziónál és három rádiónál olyan sorozatokat támogattak, amelyek ismertették a foglalkoztatás javítása érdekében a munkanélkülieknek és a munkaadóknak kínált programokat. Ilyen tájékoztatósorozatokat közölt támogatással két országos napilap is.
Új honlap indul
A tájékoztatókampány része, hogy több internetes fórumon hirdetést jelentetnek meg, a plakátokkal is megszólított célközönséget kívánják megnyerni elhelyezkedésük érdekében a cselekvő közreműködéshez.
Ugyancsak a napokban kezdi meg működését a www.munka.hu honlap, amely a minisztériumi internetes oldalánál kevésbé hivatalos formában, közérthetőbben ismerteti majd az aktuális programokat, pályázatokat, fórum jelleggel lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők kérdéseket tegyenek fel a minisztérium vezetőinek.
Az aktuális foglalkoztatáspolitikai témaköröket a munkáltatók részére egy CD-n, a munkavállalók részére egy füzetben foglalták össze. Ezeket a tájékoztatókat nagy példányszámban juttatják el az érdekképviseletek, munkaügyi kirendeltségek segítségével az érdekeltekhez.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek