Megjelent: 15 éve

Takarékoskodás képviselő módra: csökkenő tiszteletdíj, százezres "mellékes"

Egyes politikai pártok a tiszteledíjak csökkentésén takarékosokodnának a nehéz gazdasági helyzetben, mások inkább a képviselői létszámcsökkentésben látják a takarékosság lehetőségét. Tarlós István, a Fidesz-frakcióvezetője felvetette azt is: a fővárosi képviselőknek kell-e esetenként 200-300 000 forint "mellékest" juttatni az önkormányzati cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjaiért, írja a Népszava.

A nehéz gazdasági helyzetre tekintettel, "önmérsékletet tanúsítva" az elmúlt hetekben például Hódmezővásárhelyen a képviselők egyhangúan a felére csökkentették saját alapdíjukat, Budapest XVIII. kerületében pedig az összeg 10 százalékáról mondtak le a városatyák. A fővárosi önkormányzatnál viszont még a koalíciós partnerek álláspontja is eltérő. S bár az MSZP kezdeményez majd e témában ötpárti egyeztetést, aligha lesz meg a javaslat elfogadásához szükséges többség. Steiner Pál, a szocialista frakció vezetője szerint megfontolandó a tiszteletdíj csökkentését célzó javaslat, viszont John Emese, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezetője a nettó 78 000 forintos alapdíjat már nem tartja tovább csökkenthetőnek, noha elismeri, szimbolikus üzenete lenne. Ő inkább az SZDSZ sürgetette képviselői létszámcsökkentésben látja a takarékosság lehetőségét, áll a Népszavában.

Támogatná a juttatás mérséklését Hock Zoltán, az MDF frakcióvezetője is, de úgy véli: a téma túlságosan átpolitizált. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető szerint sem sok a nettó tiszteletdíj, "nem itt folyik ki a pénz", inkább támogatja az SZDSZ javaslatát a jelenleg 66 fős közgyűlés létszámának felezésére. Felvetette azt is: a fővárosi képviselőknek kell-e esetenként 200-300 000 forint "mellékest" juttatni az önkormányzati cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági posztjaiért, illetve kell-e ennyi tisztségviselő e testületekbe.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk