Megjelent: 9 éve

Tálos Szilvia, a SPAR személyzetfejlesztési vezetője

Tálos Szilvia közgazdász és marketing diplomája ellenére közel tíz éve dolgozik HR területen a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél. Az elmúlt években több pozíciót is betöltött a vállalatnál, amelyek során bejárta a HR minden területét. Jelenleg egy tizennégy fős csapat vezetőjeként közel tizenháromezer fő szakmai fejlesztéséért felel.

Kiváló eredményeket motiválás, támogatás, fejlesztés és képzés útján lehet elérni Tálos Szilvia szerint. - Személyzetfejlesztési vezetőként a vállalat teljes személyzetfejlesztési politikájáért felelek. Mindegy, hogy stratégiai feladat vagy napi operatív munka, minden esetben ezeket az eszközöket használom, és erre biztatom vezetőtársaimat is - vallja a HR szakember.
Az eredményeken túl mindig büszkeséggel töltötte el, hogy az általa vezetett munkatársakat motivált, önállóan is dolgozni képes, céltudatos csapattá tudta formálni.

Nagy szerepük van a belső képzéseknek

A SPAR-nál a személyzetfejlesztési osztály feladatainak nagy részét a több ezer bolti és logisztikai dolgozónk képzése, fejlesztése teszi ki. Széles képzési palettájukon megtalálhatóak számukra speciálisan kifejlesztett, belső erőforrásból megvalósított szakmai képzések. – A korábbi években is nagy szerepük volt a vállalatnál a belső képzéseknek, de ettől az évtől kezdődően különösen nagy hangsúlyt fektetünk erre a területre, hiszen a gazdasági lehetőségeinkhez alkalmazkodva a belső erőforrással megvalósított fejlesztés lesz számunkra csak elérhető - mondja a személyzetfejlesztési vezető.

Ezen felül lehetőségeikhez mérten külső partnerek által szervezett képzéseket is biztosítanak munkatársaik részére, ahol vezetői képességeiket fejleszthetik.

Szilvia karrier programjaikból kiemelte a TOP eladó és SPAR Mester képzésüket, amelyeken egy éves program kereteink belül a képzésben részt vevők átfogó ismereteket szerezhetnek a szakmáról, és képzéstől függően nagy eséllyel léphetnek előre pozíciójukból.

Nagy hangsúlyt fektetnek a szakiskolás képzésre is. Magyarország egyik legnagyobb szakiskolásokat befogadó gyakorlati helyeként kiemelten jó kapcsolatot ápolnak a kereskedelmi és iparkamarákkal megyeszerte és Budapesten is.

Terveik között szerepel a SPAR húsüzem fejlesztésével együtt egy kisebb oktatóközpont felépítése.

Célok, ambíciók

A munka egy nagyvállalatnál sok gyakorlati tapasztalatot jelent. Szilvia azonban az elméleti tudásának bővítésére is figyelmet fordít különböző szakirányú képzések elvégzésével. A life long learning jegyében idén februárban diplomázott a BKF Business Coach - üzleti edző szakán és májusban pedig NLP Pratctitioner minősítést szerzett.
Szilvia fontosnak tartja, hogy minél több coaching szemléletű vezető dolgozzon vállalatunknál.

Sokszor találkozik ugyanis azzal az alapvető problémával, hogy a vezetők sok esetben nem tudnak azonosulni a pozíciójukból fakadó mentoring feladatokkal. - Az én feladatom, hogy támogassam, és erősítsem a felelősségteljes beosztást betöltő munkavállalókat abban, hogy értsék és érezzék a mentorálás feladatának súlyát és jelentőségét, valamint élvezzék egy sikeres mentoring folyamat eredményét - meséli a HR szakember.

- A személyzetfejlesztési osztály vezetőjeként célom, hogy támogassam a fejlődés útján azokat a kollégáimat, akik szeretnék és nyitottak is a változásra. Hiszem és vallom, hogy a változás pozitív és elkerülhetetlen. Minden emberben megvan a képesség és tudás ahhoz, hogy megvalósítsa céljait – csak annyi kell, hogy segítsenek ennek a felismerésében. Többek között ez a személyzetfejlesztés egyik kiemelt feladata - mondja Tálos Szilvia.

Magánélet

Tálos Szilvia a Komárom-Esztergom Megyei Oroszlányon született. Nyolc évvel ezelőtt költözött Budapestre, ahol jelenleg is él párjával. Hétköznapjaik nagy részét a munka teszi ki, a hétvégék pedig az elmúlt években a tanulással teltek.
Szilviát nagyon vonzza a reformtáplálkozás témaköre, így ha ideje engedi, a gasztronómiának hódolva tölt órákat a konyhában reformételek kikísérletezésével. Szeret túrázni, érdekli a keleti kultúra, így rövid távú tervei között szerepel az is, hogy megismerkedjen a jógával.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk