Megjelent: 8 éve

Támogatás a 25 év alatti gyakornokok foglalkoztatásához

Megjelent a "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" című (GINOP-5.2.4-16 kódszámú) felhívás, amely több millió forint támogatást lehet nyerni.

images

A szakképzésben résztvevő fiatalok számának növelése és a duális képzés erősítése irányába tett legfontosabb intézkedések közé tartozik a nappali rendszerű szakképzésbe való bekapcsolódás felső életkori határának 25 évre történő emelése, két szakképesítés megszerzésének állami támogatása, a hiány-szakképesítések körének bővítése, a gazdasági kamarai garanciavállalás bevezetése, a szakképzési hozzájárulás átalakítása - olvasható a portálunknak eljuttatott közleményben.

Emellett szükséges a szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése is, támogatva a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők szakmai karrierjének, pályafutásának megerősítését, ösztönözve a vállalatokat "gyakornoki helyek" kialakítására. Így a gyakornokként a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, ezáltal javul foglalkoztathatóságuk és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyeik.

A pályázat célja:


- A munkáltatók, elsősorban a KKV-k ösztönzése "gyakornoki helyek" kialakítására.
- A szakképzésből kilépő fiatalok, mint gyakornokok alkalmazásával és betanításával járó többletköltségek kompenzálása.

Bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a 25 év alatti gyakornokok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül, lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.


Célcsoporttal szembeni elvárások:


  • 25 évesnél fiatalabb a munkaviszony megkezdésekor,
  • Az Országos Képzési Jegyzékben szabályozott szakképesítéssel rendelkezik
  • Oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat és nem is dolgozik
  • Felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem rendelkezik,
  • A támogatást igénylő vállalkozással nem állt munkaviszonyban a támogatási kérelem benyújtását megelőzően
  • Az Ifjúsági Garancia rendszerben a gyakornoki munkaviszony létesítését megelőzően regisztrált


    Vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenységgel szembeni elvárások:

  • Legalább középfokú végzettséggel rendelkező és legalább három év munkatapasztalattal rendelkező szakember legyen és
  • A támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy éves munkaviszonnyal rendelkezzék a támogatást igénylőnél.


    Támogatható tevékenységek:

  • Gyakornokok foglalkoztatása
  • Vállalati gyakornoki kapcsolattartó foglalkoztatása
  • Adminisztrációs tevékenység
  • Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás
  • Megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása
  • Eszközök, immateriális javak beszerzése
  • Infrastrukturális és ingatlan beruházás (max. 10%)
  • Megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében a munkába járás vagy a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása

    Elszámolható költségek:

    Azok a költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak.
    A gyakornokok személyi jellegű ráfordításai
    Egy gyakornok havi munkabérére elszámolható összeg bruttó 129.000 – 200 000 Ft/hó összesen legfeljebb 9 hónapig.

    A vállalati gyakornoki kapcsolattartó esetében támogatás max. bruttó 75.000 Ft/ hó a gyakornok(ok) foglalkoztatását nem meghaladó időtartamra.

    A projekt területi korlátozása:

    A megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie.

    Keretösszeg: 15 milliárd forint

    A támogatott projektek várható száma: 500-4 500 db.

    A támogatás összege: 1,9 -30 millió forint.

    Előleg: 5 millió forintot meghaladó megítélt támogatás maximum a megítélt támogatás fele, de legfeljebb 15 millió forint

    Önerő: legalább a projekt elszámolható összköltségének 50 százalékát, míg megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén 25 százalékot kitevő igazolt saját forrás.

    Beadás: 2016. augusztus 1-től
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    PREXA 2024: elindult a nevezés

    A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

    Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

    Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

    Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

    Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk