Megjelent: 14 éve

Támogatnák a munkaadók a dolgozók pénzügyi részvételét a vállalatokban

Még kevéssé elterjedtek a közép-kelet-európai régióban a munkavállalók pénzügyi részvételét célzó programok, azonban mind a vállalatok, mind a dolgozók nagy része támogatná ezek széleskörű bevezetését - derül ki az MGYOSZ sajtóközleményéből, mely nemzetközi felmérésének eredményeiről számol be.

A projektben résztvevő hat ország munkaadói szervezete közös nyilatkozatban, nemzetközi összefogásban áll ki e juttatási rendszerek szélesebb körű bevezetésének ügye mellett.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) felmérést készített, hogy feltérképezze, milyen a megítélése Közép-Kelet-Európában a juttatási rendszer azon formájának, mely a munkavállalók pénzügyi szerepvállalásán alapul (Employee Financial Participation - EFP). Az eredményeket egy nemzetközi konferencia keretében mutatta be szeptember 24-én Budapesten.

Az Európai Unió társfinanszírozásában, valamint a Deloitte Zrt. szakmai támogatásával megvalósult "TOBEQU 3" (Towards a Better Quality of Financial Participation) projekt azt a két, hasonló témakörben végzett projektet követte, amelyek 2005-2007 folyamán a programok jogi szabályozásának jobb megismeréséhez járultak hozzá.

"Felmérésünk eredményeiből jól látható, hogy hazánkban, illetve régiónkban még kevéssé aknázták ki a társaságok a munkavállalói pénzügyi részvételi programok előnyeit a dolgozói motiváció erősítése érdekében", hangsúlyozta a konferencián Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke, a BUSINESSEUROPE alelnöke. "A munkavállalók hangsúlyosabb bevonása a vállalat pénzügyi eredményeibe hosszú távon biztosíthatja a vállalkozások versenyképességét."

A hat ország munkaadói és munkavállalói szövetségeinek együttműködésében megvalósult projekt eredményei az Európai Bizottság tapasztalatait is alátámasztották. Eleni Dapergola, az EB Foglalkoztatási Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának szakértője elmondta: "Jelenleg a pénzügyi részvételi programok és az azok elterjedését célzó törekvések igen változatosak az Európai Unión belül. Az egyes programok között tapasztalható eltérések jelentős gátat szabhatnak a nemzetközi munkavállalói pénzügyi részvételi programok bevezetésének és kiterjesztésének. Ugyanakkor, ez a sokszínűség elősegítheti, hogy a különböző munkavállalói pénzügyi részvételi rendszerek a nemzeti és a vállalati igényekhez a legjobban igazodjanak. A két prioritás közötti egyensúly megteremtése az Európai Bizottság feladata az előttünk álló években."

A nagyobb motivációt és erősebb lojalitást elősegítő juttatási rendszerek szélesebb körű bevezetésének lehetőségeiről Futó Péter elmondta: "A BUSINESSEUROPE álláspontja szerint az uniós nemzeti adórendszerek jobb koordinációja szükséges ahhoz, hogy az akadályok megszűnjenek.

Ezt segítené, ha az Unió egyik tagállamában bevezetett, adókedvezményekben részesülő programok a többi tagállamban is adókedvezményekre jogosítanák a résztvevőket. Így a vállalkozások a vállalati kultúrának megfelelő munkavállalói részvételi programokat tudnának kialakítani."

Dr. Kövesdy Attila, a Deloitte Zrt. Adóosztályának vezetője elmondta: A TOBEQU 3 projekt remek lehetőséget teremtett arra, hogy azonosíthassuk azokat az igényeket, amelyeket a munkaadók és a munkavállalók egy optimális ösztönző, pénzügyi részvételi programmal szemben támasztanak.

Fontos kiemelni, hogy a munkavállalók nagy része tekintettel van az éppen aktuális üzleti környezetre, a munkáltató iránti lojalitás ugyanis nem feltétlenül pénzkérdés. Jelen globális gazdasági helyzetben a többség elfogadja, hogy a lehetőségek korlátozottak, főként, ha a munkáltató hosszú távon is motiváló jövőképet kínál.

E hosszú távú jövőkép körültekintő tervezéssel, a juttatási lehetőségek kiaknázásával jelenleg is biztosítható: kisebb költséggel nagyobb értékű és a munkavállalói ösztönzés tekintetében is költséghatékony juttatási formák alakíthatók ki.

A felmérésben résztvevő projektpartnerek (azaz az MGYOSZ, illetve a szlovák, szlovén, lett, román, valamint bolgár Szövetségek) a feltárt akadályok leküzdésére közös állásfoglalást alkottak. A közös nyilatkozat értelmében a társszervezetek olyan főbb elvárásokat fogalmaztak meg, mint:

  • A munkavállalói pénzügyi részvételi programokban mind a munkaadók, mind a munkavállalók részvételének önkéntesnek kell lennie.
  • A munkavállalók tulajdonszerzését és a hosszabb távú eredménymegosztási programokat adókedvezményekkel ajánlott támogatni.
  • A munkavállalói pénzügyi részvételt övező jogi szabályozásnak lehetőséget kell adnia mind az értékpapír-, mind a készpénzjuttatásra, annak érdekében, hogy minden méretű és jogi formában működő vállalkozásnak, így a kis- és közepes vállalkozások számára is lehetővé tegye a munkavállalói pénzügyi részvétel megvalósítását.
  • Az adózási és más adminisztratív terheket csökkenteni és a lehető legnagyobb mértékben egyszerűsíteni szükséges.
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

    A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

    Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

    A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

    Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

    Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk