Megjelent: 12 éve

Tapasztalt közszolgákat rúghatnak ki képzetlenség miatt

Korábban a szakirányú végzettséggel nem rendelkező köztisztviselők haladékot kaphattak az iskola elvégzésére, és a 10 éves gyakorlat már szakképzettséget jelentett. Ez most megszűnt.

Új szabályokat alkottak arról, hogy egy köztisztviselőnek milyen képzettséggel kell rendelkeznie. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az FN24-gyel közölte: a haladék kizárólag azokra vonatkozott, akik a korábbi képesítési előírásokat tartalmazó kormányrendelet hatályba lépésekor -–- 1995-ben --– azért nem rendelkeztek szakképesítéssel, mert korábban nem volt olyan jogszabály, ami ezt megállapította volna. "Nekik valóban lehetőségük volt arra, hogy a képzési idő legfeljebb másfélszerese alatt megszerezzék a rendeletben előírt szakképesítést. Ez a kedvezmény tehát csak egyszeri esetre szólt, s azokat érintette, akik a régi képesítési kormányrendelet idején a közigazgatásban dolgoztak. Ezért ezt a szabályt értelemszerűen az új kormányrendelet már nem tartalmazza" -– írták.

Korábban képesítettnek kellett tekinteni azokat, akik már 10 éve a közigazgatásban dolgoztak, illetve a korábbi jogszabályok szerinti végzettségük volt, vagy mentesültek a megszerzése alól. Ennek a rendelkezésnek a fenntartására a minisztérium szerint azért nincs szükség, mert megfelelő képesítés hiányában, kizárólag a hosszú szakmai gyakorlat miatt jelenleg nem adható köztisztviselői (kormánytisztviselői) kinevezés, illetve nem láthatók el ilyen feladatok. "Az új jogszabály 6. paragrafusa alapján továbbra is képesítettnek számítanak a feladatkörük megváltozásáig azok, akik a régi kormányrendeletben meghatározott kedvezményben részesültek" --– tette hozzá a KIM.


A szakszervezet nagyjából egyetért



A szakszervezet természetesen nem kifogásolja, hogy minden államigazgatásban dolgozó személy rendelkezzen szakirányú, releváns végzettséggel. 2001-ben létrehozott az akkori kormány egy közszolgálati életpálya modellt, ebben az állt, hogy felsőfokú végzettséggel szinte bárki dolgozhatott köztisztviselőként --– mondta az FN24-nek Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete főtitkára.

Azzal viszont kissé vitatkozna Fehér József, hogy a 10 évnél is hosszabb munkavégzés sem mentesít a szakirányú végzettség alól, hiszen --– mint mondta --– "a tapasztalat sokszor többet ér, mint egy diploma". Ám aki régóta állományban van, és csak halogatta a szakirányú végzettség megszerzését, az magára vessen. Aki pedig most kezdett el dolgozni, már csak úgy kapott munkát, ha megvolt a szükséges szakirányú képzettsége. A főtitkár azt azonban hiányolja, hogy a rendeletből kimaradt az egyéni élethelyzetek figyelembe vétele.


Nem is dolgozhatnának



A jelenleg is állományban lévő tisztviselőkről nem közölt adatokat a KIM." A köztisztviselők képesítésre vonatkozó országos adatokkal nem rendelkezünk" -–- írta lapunknak a minisztérium. Hozzátették, hogy képesítettség hiányában kinevezés nem adható, ezért ennek hiánya miatt "az elbocsátás kérdése sem merül fel".

Hogy a képzettség hiánya lehet-e ok az elbocsátásra, a szakszervezeti vezető szerint nem kérdéses. "Olyan sokféle indokkal lehet megválni a jelenlegi törvények szerint a közszolgálati dolgozóktól, hogy eggyel több vagy kevesebb már nem számít" --– tette hozzá. Az érdekképviseleti vezető megemlítette a méltatlanság vagy bizalomvesztés miatti elbocsátást, illetve felhívta a figyelmet, hogy amiatt is elveszítheti egy köztisztviselő a munkáját, ha az értékrendjében nem tud igazodni a főnökéhez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk