GE  GE 
Megjelent: 17 éve

Társadalmi szerepvállalás GE módra

A GE "Befektetés a fenntartható jövőbe" címmel nyilvánosságra hozta 2007-es beszámolóját társadalmi szerepvállalásáról, amelybe többek között az innovatív oktatás, ösztöndíj, és önkéntesek programja tartozik.

A GE nyilvánosságra hozta 2007. évi társadalmi szerepvállalásáról szóló éves jelentését, melyben bemutatja milyen mértékben tett eleget 2006-os évben e téren saját célkitűzéseinek. Az immár harmadik alkalommal megjelenő beszámoló globális szinten mutatja be a GE üzleti stratégiáját és vállalati kultúráját alapvetően meghatározó társadalmi szerepvállalását.

Az idei évben a GE első alkalommal állított fel egy felülvizsgálati bizottságot, hogy külső partnereitől is véleményt kapjon az éves beszámoló tartalmára és átláthatóságára vonatkozóan. Ugyancsak az idei év újdonsága, hogy a cég beszámolójába bekerült a GE emberjogi elvekkel kapcsolatos állásfoglalása is, melyet ugyancsak az érdekeltekkel együttműködve alakítottak ki.

GE Foundation filantróp alapítvány olyan programokat támogat, amelyek javítják a diákok eredményeit, elősegítik tanáraik fejlődését ezáltal felel majd meg munkaereje a kor kihívásainak. A GE Foundation anyagi támogatásával valósulnak meg a cég innovatív oktatási program-rendszerei, amelyek hazánk elmaradottabb régióinak speciális felzárkozási igényére kínálnak választ, hogy hozzájáruljanak e térségek nemzetközileg is versenyképes humán erőforrás fejlesztéséhez.

A GE 2002. márciusában Nyíló Világ néven indította útjára az iskolai oktatást kiegészítő innovatív tehetséggondozó programot. Ugyancsak középiskolásoknak szól "Az élet iskolája" elnevezésű program, amely által három éven keresztül két-két lengyel és magyar (Nagykanizsa és Zalaegerszeg) városban zajlik az iskola korlátait feszegető holisztikus szemléletű oktatási kísérlet. Ennek keretében közel 500 tanár és 10 000 diák kapcsolódik az International Youth Foundation által szervezett nemzetközi programhoz.

A GE Foundation Scholar-Leader egyetemi ösztöndíj programja 2003. óta működik Magyarországon, aminek keretében a tehetséges diákok három éven keresztül évente ezer Euró ösztöndíjat kapnak. Ezen felül, nyáron egy nemzetközi vezetői készségfejlesztő szemináriumon vesznek részt, továbbá lehetőségük nyílik arra, hogy egy napon át "árnyékként" kövessenek egy GE vezetőt, akinek segítségével bepillantást nyernek a GE globális tevékenységébe.

A GE Volunteers (Önkéntesek) szervezetben 33 ország közel 50 000 aktív és nyugdíjas dolgozója, 135 helyi szervezetbe és 3 alegységbe tömörülve munkaórák százezreit fordítja környezetünk és az életminőség javítására.

A GE kulcsszerepet vállal a 2002. óta megrendezésre kerülő "Egészség-hídja" kampányban, amely az emlőrák kezelhetőségére, a korai diagnosztizálás jelentőségére, továbbá az egészséges életmód kockázatcsökkentő hatására hívja fel a figyelmet.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek