kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Tartozás miatt lekapcsolták az áramot több iskolában

Több havi számlatartozás miatt négy nappal ezelőtt lekapcsolták az áramot több önkormányzati fenntartású oktatási intézményben Debrecenben. Az E.ON áramszolgáltató intézkedése általános iskolát és középfokú intézményt is érint - írja a nol.hu.

A nol.hu nformációi szerint a debreceni városházán törekszenek arra, hogy a tartozást valamilyen módon rendezni tudják. Szathmári Károly, a debreceni közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője nyílt kérdéseket intézett a város vezetőihez, melyek többek közt arra irányultak, hogy miért nem fizetnek időben az intézmények, és igaz-e, hogy több helyen is felszólítás nélkül kapcsolták ki az áramot.

Debrecen város hivatalos honlapján egyelőre semmilyen információ nincs a történtekről. Délben sajtóközleményt tettek közzé, melyben ez áll: "A debreceni önkormányzat fenntartásában működő 79 oktatási intézményben minden feltétel adott ahhoz, hogy több mint 31 ezer gyerek számára a 2012/2013-as tanévben megkezdődjön az oktatás. Az E.ON július hónapban az áramszolgáltatást valóban szüneteltette pár napig - lejárt tartozás miatt - néhány intézményben, de amint az érintett intézmények vezetői jelezték ezt a problémát, az önkormányzat azonnal intézkedett. Jelenleg az intézményhálózatnak az E.ON felé lejárt tartozása nincs, az áramszolgáltatás zavartalan."

A vagy.hu információi szerint a közlemény tartalma azonban nem felel meg maradéktalanul a valóságnak.

nol.hu/vagy.hu/edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk