kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Távmunkaház a megoldás a vidéki munkanélküliségre

Enyhítheti az elmaradott térségek súlyos foglalkoztatási problémáit az a Magyarországon ma még újszerű foglalkoztatási forma, amely Európában és az USA-ban évek óta sikeresen működik. A távmunka révén a vállalatok azonnali, 20-40 százalékos költségcsökkenést realizálhatnak.

A távmunkaházak építése a munkáltató mellett mind a munkavállalók, mind hátrányos helyzetű térségek fejlődése számára kedvező, új alternatívát jelenthet. Távmunkaházak létesítésére néhány napig még benyújthatják támogatási igényüket az önkormányzatokból, civilekből és vállalkozásokból álló vidékfejlesztési közösségek.

Nemrégiben országszerte mintegy száz vidékfejlesztő közösség alakult az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program részeként. A vidékfejlesztésben érintett vállalatok, civil szervezetek és önkormányzatok részvételével felépülő közösségek legfontosabb feladata a térségek legígéretesebb adottságainak megfogalmazása, majd az általuk lefedett, összefüggő vidéki területek 2013-ig tartó fejlesztési irányvonalainak meghatározása. A helyi vidékfejlesztési közösségek stratégiáinak kialakítása javában folyik, de a közösségek az ÚMVP keretében, 2008. május 22-ig még többek között olyan értékes munkahelyteremtő támogatásokra is beadhatják támogatási igényüket, amelyek alternatív távmunka-megoldásokkal - például távmunkaházak létrehozásával - jelentősen hozzájárulhatnak a vidék foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez.

A távmunkaházat a legtöbb esetben egy "harmadik fél" - gyakran a települési önkormányzat, vagy egy vállalkozó - alakítja ki és tartja fenn a munkaadók egyedi elvárásai alapján, miközben az egyes munkahelyeket a munkaadó rendszerint bérli a fenntartótól. A távmunkaházakban korlátozott számú (egyetlen, vagy legalábbis kevés) munkáltató munkavállalói dolgoznak, akik az őket foglalkoztató vállalkozással internet, telefon, vagy éppen videokonferencia segítségével tartják fenn a kapcsolatot. Mivel a házakba csak a szerződéses munkavállalók léphetnek be, a megfelelő, és előírásszerű munkahelyi körülmények kialakításának minden feltétele adott - többek között ez is az oka annak, hogy Európában és az USA-ban már több száz ilyen távmunkaház üzemel sikerrel évek óta.


Csak pályázni kell



Forgács Tamás, a Deloitte Zrt. szakértője kiemelte, a program az Unió felzárkóztató törekvéseivel összhangban gyökeres változásokat hozhat a vidéki foglalkoztatás helyzetében, amihez mindenekelőtt elegendő pályázóra, és nagy számú, megfelelően előkészített pályázatra van szükség. Az uniós támogatások sikeres felhasználásával kialakított távmunkaházak újra megteremthetik a foglalkoztatás alapjait a nagyvárosoktól távoli településeken is, vagyis a Magyarországon újszerűnek számító foglalkoztatási forma újabb lehetőséget nyújthat a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatására. A program ráadásul mindezt költséges infrastrukturális beruházások (például út építése és ipar telepítése) nélkül valósítja meg, vonzó gazdasági környezetet és költséghatékony működési feltételeket teremtve a mindenkori munkáltató számára.

A szakértő elmondta, a távmunka típusain belül a hagyományos foglalkoztatáshoz a távmunkaház áll legközelebb, így bizonyos tevékenységek és feladatok költséghatékony átcsoportosítása során ennek megvalósítása lehet a legelső lépés vállalatoknál, mert így a távmunkaház egyfajta "szatellit irodaként" működhet. A távmunkaházak létrehozása kényelmes és kifizetődő megoldást jelenthet a vállalatok számára, hiszen az újszerű foglalkoztatási forma mellett több fontos, a munka hatékonyságát alapvetően meghatározó szempont egyszerre teljesülhet. Így például a biztonsági követelmények, a szükséges erőforrások és a megfelelő logisztika is könnyen biztosítható - mindez a munkáltató számára előnyös költséghatékonysági mutatók mellett.

Forgács Tamás kiemelte, hogy a távmunkaházak létesítése a kirívó foglalkoztatási problémákkal küzdő, elmaradott régiók, az itt élő munkavállalók, és a foglalkoztatás alternatív formáira nyitott, racionalizált működés mellett elkötelezett vállalatok számára egyaránt előnyös lehet. A távmunkaház ugyanis kiküszöböli az otthoni foglalkoztatási forma egyes hátrányait, miközben elérhetővé teszi a távmunka általános előnyeit is. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a költséghatékony működés fő elemei, vagyis a bér-, ingatlan- és kommunikációs költségek, valamint a munkavégzéshez alkalmas munkaerő jelenléte az elemzések szerint jelentős előnyt mutatnak a vidéki munkaerő javára. A szakértő elmondta, a vizsgált költségszempontok a speciális szakképzést nem igénylő, főként adminisztrációs feladatok kiszervezésénél egyértelműen a vidéki távmunka-helyszínek mellett szólnak.


Sikeres hazai mintaprojekt - jelentős vállalati előnyök



Forgács Tamás hozzátette, az Örkény városában megvalósult távmunkaház-mintaprojekt tapasztalatai alapján munkáltatói szempontból távmunkásonként évente megközelítőleg egymillió forint költségcsökkenés realizálható az új foglakoztatási forma mellett. Ez mintegy 31 százalékos költségcsökkenést jelent a hagyományos irodai foglalkoztatáshoz képest, de ennél nagyobb arányú költségcsökkenés is elérhető abban az esetben, ha vállalatoknak sikerül minél több főt alkalmazni a távmunkaházban, a szükséges átalakítás költségeit pedig alacsonyan tudják tartani. Az örkényi távmunkaház adatai ugyanakkor egyértelműen kimutatták azt is, hogy a távmunkaház intézménye a fenntartó térség számára is előnyös: a munkabéren és ingatlanbérleti költségeken keresztül a térségbe beáramló tőke összegének mértéke 50 fő után évente 110 millió forint, így öt év után már 550 millió forint.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk