kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Távolléti díjak miatt akarják perelni a BKV-t a szakszervezetek

Próbapereket indítana három budapesti közlekedési szakszervezet a BKV ellen. Szerintük a cég két éve nem a hatályos jogszabályok szerint számolja el a távolléti díjat, százmilliós a tét. A BKK mindezt cáfolja – írja a Népszabadság Online.

Közjegyzői fizetési felszólítást küld a jövő héten a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége (VTDSZSZ) a BKV-nak, amennyiben nem kap érdemi választ a távolléti díj, illetve az ahhoz kapcsolódó bérpótlékok visszamenőleges elszámolását és kifizetését kérő levelére – erősítette meg a Népszabadságnak Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke, aki szerint a BKV immár százmilliókkal tartozik a munkavállalóknak, amelyre késedelmi kamatot is kell majd számolni.

A szakszervezetek álláspontja szerint a cégek által jóváhagyott szerződések értelmében a munkavállalókat tíz különféle címen illeti meg távolléti díj. Így például szabadság, orvosi vizsgálat, kötelező ismeretfelújító oktatáson való részvétel esetén. A munka törvénykönyve értelmében a munkavállalók erre az időre az irányadó munkaidő és munkabeosztás alapján járó bérpótlékra jogosultak. Ilyen lehet például az időbeosztáshoz – délutáni, éjszakai pótlék – vagy a csuklós buszokat vezetőknek fizetett vontatási pótlék.

– A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a több műszakban dolgozóknak többek között a szabadságuk idejére is jár a rendes beosztásuk szerinti bérpótlék. De információink szerint csak a távolléti díjat kapták meg, a bérpótlékot nem – magyarázta a lapnak Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke.

Népszabadság Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk