Megjelent: 13 éve

Távozik a Győri Nemzeti Színház igazgatója

Közös megegyezéssel távozik posztjáról a Győri Nemzeti Színház vezetője: Nagy Viktor igazgatói megbízatását pénteken február 28-i hatállyal vonta vissza a győri közgyűlés.

Az erről határozó zárt ülést követően Borkai Zsolt polgármester bejelentette: a jövőben közalkalmazottként, rendezőként működhet tovább a Győri Nemzeti Színházban Nagy Viktor. A közgyűlés az igazgatói posztra kiírandó pályázat lezárultáig - teljes jogkörrel - március elsejei hatállyal Forgács Pétert bízza meg az igazgatói teendők ellátásával.

A Kisalföld című megyei napilap múlt csütörtökön írt arról, hogy a győri képviselő-testület szakbizottsága azt javasolta, mentsék fel az igazgatót, és Forgács Pétert tegyék meg átmeneti vezetőnek. Borkai Zsolt polgármester a lapnak akkor elmondta: a városvezetőség és az igazgató a napokban egyeztetett az intézmény műsorpolitikájáról, de mivel álláspontjuk nem közeledett, közös megegyezéssel úgy döntöttek, a város visszavonja a vezetői megbízást.

A városvezető kedden úgy nyilatkozott: a mostaninál kedveltebb Győri Nemzeti Színházat szeretne. Kiemelte: a pályázatra azért van szükség, mert a posztot betöltő Nagy Viktor igazgatóval "nem voltunk egy hullámhosszon a műsortervezés szempontjából". "Olyan színházat szeretnék, ahová szívesen járnak az emberek, ahova nagyon sokan el akarnak jutni, nemcsak a győriek, a Győr környékiek, olyan teátrumot, amely nézői oldalról rendkívül sikeres" - fogalmazott akkor Borkai Zsolt.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk