kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Távozik a honvédelmi miniszter?

A Magyar Hírlap úgy tudja, hamarosan távozik a kabinetből Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is , ehhez persze az kell, hogy elnyerje az MSZP alelnöki posztját a párt október 15-16-ai kongresszusán.

Távozik a honvédelmi miniszter? 2004. október 5. FigyelőNet-lapszemle A Magyar Hírlap úgy tudja, hamarosan távozik a kabinetből Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is , ehhez persze az kell, hogy elnyerje az MSZP alelnöki posztját a párt október 15-16-ai kongresszusán. hirdetés A Magyar Hírlapban megjelent cikk szerint Juhásszal alkut kötöttek miszerint, ha lemond miniszteri posztjáról az ő elnökhelyettesi megválasztását fogják támogatni. Ez mindenképpen a jelenlegi elnökhelyettes Szili Katalin háttérbe szorulását jelentheti, aki korábban burkoltan vagy nyíltan bírálta a feltörekvő Gyurcsány Ferencet. Kormányszóvivő is kell A Népszabadság úgy értesült, hogy hamarosan megnevezhetik az új kormányszóvivőt is, és a posztra László Boglár esélyes, aki az MFB-nél tölt be hasonló tisztet. A Hír Tv MSZP-közeli forrásból ugyanakkor megtudta, hogy László Boglár nemet mondott Gyurcsány Ferenc felkérésére, és nem vállalta a megbízást Mélykuti Ilona és Jakupcsek Gabriella sem. A felkérés tényét Jakupcsek az Indexnek is megerősítette, és közölte, nemet mondott az ajánlatra. A Hír Tv úgy tudja: a miniszterelnöknek két fontos kitétele volt a kormányszóvivő személyével kapcsolatban: nő legyen és újságíró. Miután a kormányülések időpontja nem változott, legkésőbb szerdán kiderül, ki az az újságíró, aki az elkövetkezendő húsz hónapban a kormányszóvivői feladatokat ellátja. 
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek