kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Távozik a Rail Cargo két vezetője

Leváltják a Rail Cargo Hungaria (RCH) tulajdonosának, a Rail Cargo Austriának (RCA) két vezetőjét, mert nem tudtak megfelelő takarékossági tervet összeállítani - jelentették csütörtöki osztrák napilapok.

Az értesülések szerint az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) holding vezérigazgatója, Christian Kern az ÖBB felügyelőtanácsának csütörtöki ülésén kezdeményezi Friedrich Macher leváltását a konszern teherszállítási üzletága, az RCA éléről. A lapok úgy tudják, távozik Günther Riessland az igazgatóság elnöke is. A hírek szerint a két érintett vezetővel már előző este ismertették a döntést.

A két igazgatónak állítólag azért kell távoznia, mert nem tudtak olyan takarékossági tervet előállítani, amellyel a veszteséges RCA - és vele együtt a magyar leányvállalat - saját erejéből, vagyis állami, illetve konszernen belüli források nélkül nyereségessé válhatna. Machernek és Riesslandnak állítólag azt is felróják, hogy két és fél éves működésük alatt nem tudták a volt MÁV Cargót integrálni az RCA-ba.

A felügyelőtanács csütörtöki ülésén az árufuvarozás újbóli nyereségessé tételéről tanácskozik. Az RCA, az ÖBB valamikori húzóágazatból mára a konszern problémás területévé vált. Lapértesülések szerint a leányvállalat az erre az évre eredetileg tervezett 65 millió eurós veszteségnek legkevesebb a dupláját halmozza fel az év végéig.

A mintegy háromezer főt foglalkoztató Rail Cargo Hungariánál októberben 460 fős leépítést jelentett be a tulajdonos. A tervezett létszámcsökkentés mértékét a magyar szakszervezetek követelésére és sztrájkfelhívása nyomán végül mérsékelték.

Osztrák lapok ÖBB-s forrásokra hivatkozva korábban arról is hírt adtak, hogy a holdingon belül vitatják, hogy a volt MÁV-cég megérte-e a vételárat és a 2008-as privatizáció óta ráfordított összegeket, összesen mintegy 700 millió eurót. A privatizációval kapcsolatban korrupció gyanúja is felmerült, az osztrák és a magyar hatóságok is vizsgálódnak az ügyben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk