kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Távozott a PSZÁF korábbi főigazgatója

Közös megegyezéssel távozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) Varga Csaba, a szervezet korábbi főigazgatója és Erdős Mihály korábbi főigazgató-helyettes, míg Schiffer Péter főigazgató-helyettes december közepén nyugállományba vonult - közölte Binder István, a PSZÁF szóvivője az MTI érdeklődésére.

Január 1-jével módosult a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény (Psztv.), ennek keretében változott a szervezet irányítása is. A korábbi felügyeleti tanács (ft) megszűnt, a felügyeletet elnök irányítja, s két alelnök lehet.

A PSZÁF elnöke Farkas Ádám, az ft korábbi elnöke, akinek közszolgálati jogviszonya a törvény hatálybalépésével a felügyelet elnökének megbízatására módosult azzal, hogy megbízatási ideje kezdetének az ft elnökekénti hivatalba lépést kell tekinteni.

A felügyeleti tanács tagjainak megbízatása, valamint közszolgálati jogviszonya - az elnököt kivéve - a törvény hatálybalépésével megszűnt.

A felügyelet főigazgatójának és főigazgató-helyetteseinek megbízatása - közszolgálati jogviszonyuk érintetlenül hagyása mellett - ugyancsak megszűnt december 30-val, nekik azonban a törvény szerint köztisztviselői munkakört és felügyeleti főtanácsadói címet kellett felajánlani.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk