Megjelent: 13 éve

Tehetséges roma fiatalokat támogat a Vodafone

A Romaster program keretében a Vodafone négy tehetséges roma származású fiatalt karol fel, akik anyagi támogatás mellett szakmai tapasztalatokat is szerezhetnek a vállalatnál.

A programban résztvevő fiatalok pályafutását a középiskolai évektől egészen a diploma megszerzéséig követik. A program három fő pillérre épül: az első az anyagi támogatás, amelyet kizárólag tanulmányi célra fordíthatnak a diákok. A második elem: tanulónként egy mentor a Vodafone részéről, akihez bizalommal fordulhatnak, és aki emberi-szakmai támogatást nyújt nekik. A harmadik pillér pedig maga a gyakornoki munka, a lehetőségek függvényében.

A Vodafone olyan diákokat keresett, akik a középiskolás éveik vége felé járnak, tehetségesek, ambiciózusak és kitartóak, emellett pedig felvállalják roma származásukat. Komoly gátja a romák felemelkedésének, hogy körükben rendkívül alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma, tehát ezeknek a fiataloknak nagyköveti szerepük is van a saját közösségükben, hogy megmutassák, érdemes tanulni.

A legjobb 12 pályázatból a Vodafone humán erőforrás csapata személyes találkozókon választotta ki a 4 nyertest. - A fiatalok az interjúk során őszintén beszéltek mindennapi nehézségeikről, azonban a jövőt illetően felnőtteket meghazudtoló módon letisztult elképzeléseknek adtak hangot. Nagyon motivált fiatalok jelentkeztek nálunk, akik sok esetben megdöbbentően nehéz körülmények között élnek és tanulnak - mondta Gotthárdi Ibolya, a Vodafone HR vezérigazgató-helyettese.

A kiválasztottak közül egy bélavári fiú a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégiumból, egy magyaregresi diák a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskolából került a kiválasztottak közé. A nyertes lányok egyike Kaposváron él és a Táncsics Mihály Gimnáziumban tanul, míg másikuk tiszabezdédi születésű és a Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium tanulója.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk