kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Tervezi-e a kormány a nyugdíjak csökkentését?

Miként a HR Portal is megírta, sajtóértesülések szerint változhat a nyugdíjrendszer. A gazdasági tárca korábban a Hír24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy kormány nem tervez ilyen lépést. A Népszava mai cikkében azonban az áll, a csökkenő nyugdíjak tényét érdemben nem cáfolja a kormány.

A Magyar Szociális Fórum információja szerint jövő januártól mindenkinek húsz százalékkal csökkentenék a nyugdíját, ez lenne a forrása az alapnyugdíj bevezetésének. A nemzetgazdasági minisztérium ügyfélszolgálata válasza szerint "Az Országgyűlés tavaly fogadta el Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényt, amely értelmében 'a nyugdíjak reálértékét biztosítani kell (41. §). A jövő évi nyugdíjszámokat ezen elv alapján kalkulálta a Kormány a Széll Kálmán Tervben és nyújtja majd be a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatot." Vagyis - mint Simó Endre, a fórum vezetője a Népszavának kifejtette -, kérdésükre nem kaptak választ.

Az ügyfélszolgálat közleménye szerint a nyugdíjak csökkentésével korábban sem foglalkozott és most sem foglalkozik a kormány.

Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk