kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Tesco-igazgatókat függesztettek fel egy negyedmilliárd fontos profittévedés miatt

Több vezető alkalmazottat, köztük négy igazgatót függesztettek fel a Tesco áruházláncnál kirobbant eredménybecslési botrány miatt.

A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat átfogó vizsgálatot is indított a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett negyedmilliárd fonttal (százmilliárd forinttal) elnézni a láncolat által a piacnak kiadott legutóbbi előzetes eredménybecslést.

A Tesco hétfőn a Londoni Értéktőzsdén (LSE) arról tájékoztatta a befektetőket, hogy az igazgatótanács előzetes megállapításai szerint az augusztus 29-én közzétett útmutatás 250 millió fontra tehető összeggel túlbecsülte az augusztus 23-ával zárult fél év várható eredményét.

A cég a vizsgálat miatt október 1-ről október 23-ára halasztotta az erre a hat hónapra vonatkozó köztes eredményjelentésének ismertetését.

Dave Lewis, a Tesco-csoport vezérigazgatója, aki szeptember 1. óta áll a hálózat élén, az LSE-n közzétett tájékoztatóban "súlyosnak" nevezte a most feltárt ügyet, és közölte, hogy a cég a vizsgálat eredményeinek ismertté válása után "határozott lépéseket" tesz.

Lewis ezeket nem részletezte, de a Tesco már hétfőn bejelentette, hogy több más vezető munkatársa mellett felfüggesztett állásából négy igazgatót. A BBC értesülése szerint köztük van Chris Bush, a Tesco nagy-britanniai üzletágának vezérigazgatója is.

A Tesco részvénye a hétfő délelőtti kereskedésben 8,6 százalékos veszteségben járt a Londoni Értéktőzsdén, de a nyitás után mértek 10 százalékos árfolyamzuhanást is.

A cég nehéz évet él át. Augusztusban három éven belül a harmadik nyereségfigyelmeztetését adta ki, amelynek nyomán 11 évi mélypontra süllyedt a Tesco-részvények árfolyama, és nem sokkal korábban lemondott az előző vezérigazgató, Philip Clarke, miután a cég helyzetének javítását célzó, általa elindított egymilliárd fontos fejlesztési program nem hozta a várt eredményeket.

Elemzői vélemények szerint a Tesco elsősorban a diszkontáruházak térnyerését szenvedi meg, és problémáit tetézi, hogy lassan reagált e piaci folyamatra.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk